Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata Budapesten, a járművek a tervezettnél korábban, már december elejétől forgalomba is állhatnak.
Itt a legolcsóbb villanyautók listája, dömpingárral támadnak a kínaiak: milliós állami támogatás jöhet
Letarolták a kínai márkák a legolcsóbb hazai elektromos autók toplistáját, a dobogó első három fokán ilyen modellek állnak, és már 8 millió forint alatt is kínálnak új e-autókat. Összességében kiderült, 10 millió forint körüli áron már elég bő a választék, de a top10 utolsó helyezettje sem drágább 12,5 milliónál. Állítólag már készülőben van egy, a lakosságnak szóló e-autós támogatás, amellyel további milliókkal csökkenthetők a listaárak
Szeptemberben új lehetőséghez juthatnak a hazai autóvásárlók: a kiszivárgott hírek szerint elindulhat a magánszemélyeknek szóló állami támogatási program. A tervek alapján a támogatás legfeljebb 25 millió forintos vételárig lesz igényelhető, autónként 2,5–4 millió forint értékben. A 20 milliárd forintos keretösszegből 5-8000 jármű vásárlása válhat könnyebbé, ami érdemben növelheti az elektromos autók iránti keresletet.
A program szorosan illeszkedik a vállalkozásoknak kiírt, jelenleg még futó pályázathoz, amely hasonló logika mentén működik. Ott már bebizonyosodott, hogy jelentős igény mutatkozik a támogatásra, hiszen rövid idő alatt több ezer cég pályázott, és milliárdos nagyságrendű kifizetések történtek. Egyébként az iparági szereplők is rendre hangoztatják, hogy állami támogatás nélkül jelentősen lecsökken a kereslet az elektromos modellekre.
Mindemellett kérdés, hogy a keretösszeg és a pályázati feltételek mennyire tudják majd kezelni a várhatóan magas lakossági érdeklődést - a korábbi, hasonló programok esetében tapasztalható volt fennakadás az igénylők rohama miatt.
A támogatás várható indulása jó apropó arra, hogy feltérképezzük a hazai kínálatot, és szokásunkhoz híven összeszedjük, melyek aktuálisan a legolcsóbb új elektromos autók Magyarországon - csak az érvényes, hivatlaos árlisták alapján, a gyártásból már nem rendelhető modelleket nem vettük figyelembe. Az elmúlt években jelentősen bővült a paletta, és ma már több gyártó is kínál 10 millió forint körüli áron elektromos modellt. Bár a prémium kategóriás villanyautók ára továbbra is magas, a belépőszintű modellek között kifejezetten versenyképes ajánlatokat lehet találni, amelyek a támogatással együtt még elérhetőbbé válhatnak a lakosság számára.
Ezek a legolcsóbb új elektromos autók
Most a legolcsóbb új elektromos autó Magyarországon a 7 490 000 forinttól rendelhető Leapmotor TO3, a 95 lóerős kisautó hatótávja a gyártó szerint akár 265 kilométer is lehet (városban 395 km), az akkuja 37,3 kWh-s, alapfelszereltség a napfénytető is - ez a májusi listánkon még nem szerepelt. Második a 7 990 000 forintos BYD Dolphin Surf, ebből a beszálló verziónak számító Active 65 kW-os motorral és 30 kWh-s akkumulátorral van felszerelve, ami 220 km-es WLTP-szerinti kombinált hatótávot tesz lehetővé. A legkisebb itthon kapható BYD nem drágult a bevezetése óta.
Az egy időben legolcsóbb Dacia Springből jelenleg csak a kétüléses, teherszállításra alkalmas Cargo rendelhető, úgyhogy a személyautós toplistára ezúttal nem került fel. Így a teljes dobogót elvették a kínaiak, ugyanis a harmadik legolcsóbb elektromos autó jelenleg a Dongfeng Box E1, ami 9 841 000 forintba kerül, ugyanannyiba, mint májusban. Nem sokkal maradt le a dobogóról az új Fiat Grande Panda, ami bevezető áron 9 990 000 Ft-tól rendelhető meg. Ugyanennyibe kerül a Citroen e-C3 is, mindkét autó ugyanarra a Stellantis-platformra épül, az akkupakk 44 kWh-s, amivel a gyártó szerint kb. 300 kilométert képesek megtenni.
Nem sokkal kerül többe a Hyundai Inster, ami most 9 999 000 forintért rendelhető meg, nem is drágult május óta. 42 kWh-s akkumulátorával 327 kilométeres hatótávot hoz le, de ahhoz képest nem vészes, 700 ezres felárért rendelhető 49 kWh-s akkupakkal is, amivel már 370 kilométert is el tud menni. Hatodik az Opel Frontera, ami 10 590 000 forintba kerül (szintén nem drágult), ár-méret arányban ez lehet a top vétel a legolcsóbban megvehető elektromos autók között, már elsőszámú családi autónak is alkalmas lehet, az akkuja 44 kWh-s, amivel a gyártó szerint 300-nál is több kilométert is képes lehet megtenni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
10 990 000 forintos árával hetedik a Renault 5-ös - ez sem drágult május óta -, a retró életérzést modern köntösben hozó kisautó alapváltozatába egy 40 kWh-s akksit tettek, 120 lóerős teljesítménnyel, ezzel az akkupakkal kb. 275 kilométert képes megtenni egy töltéssel. Ugyanennyibe kerül az elektromos Fiat 500-as is, szintén változatlan az ára a legutóbbi összesítéshez képest.
11 390 000 forintos alapárával egy újabb BYD került fel a toplistára, az Atto 2 a nyolcadik legolcsóbb most. Ez most akciós, májusban 11 990 000 forintbat kerül legkevesebb. Az autóban egy 45,1 kWh-s akkupakk van, a gyártó ígérete szerint 312 kilométert képes megtenni egy töltéssel.
Kilencedik az elektromos Ford Puma, ami most 11 980 000 forintért rendelhető meg - szintén nem drágult -, ennyi pénzért a Standard Range 43 kWh-s verziót lehet megvásárolni, ez a gyártó szerint 376 kilométeres hatótávval rendelkezik. A Pumát nemrégiben teszteltük is, elég meggyőző teljesítményt nyújtott a zsúfolt villany-mezőnyben. Tizedik a 12 240 000 forinttól kapható elektromos Opel Corsa, ami ugyanannyiba kerül, mint májusban, januárban viszont még 13 040 000 forintot kértek érte.
Címlapkép: media.stellantis.com
Hónapokat csúszik a szegedi BYD-gyár indulása: behúzták a féket a kínaiak, ezt a magyar GDP bánhatja
Csak 2026 második negyedévében kezdhet el termelni a szegedi BYD-gyár - ezt az autógyártó alelnöke jelentette be.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








