-1 °C Budapest

Pörögnek az online biztosítások - elégedettek az alkuszok

2009. április 24. 10:17

Úgy tűnik, az internetes biztosítási szolgáltatást kínáló cégeket nem érinti a válság: kivétel nélkül mindegyikük emelkedésről számolt be az idei év első negyedévében. A kgfb, casco, életbiztosítási és utasbiztosítási termékek is kelendőnek bizonyultak.

A Generali csoporthoz tartozó Genertel például az első három hónapban 23,5 százalékkal tudta növelni biztosítási szerződései számát, melynek egyik oka a tavaly jól sikerült kgfb-kampány volt. A csak internetes, és telefonos szerződéskötési lehetőséget kínáló cég 40 ezer új szerződést tudott kötni.

Az online alkuszok szintén komoly növekedésről számolnak be. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.-nél az előző év hasonló időszakához képest másfélszeresére nőtt a biztosítások száma, főként az életbiztosításoknak köszönhetően, melyek száma megnégyszereződött.

A PBA-nál is jól kezdődött az év, az első három hónapban 40 százalékkal növelte a kgfb-szerződések számát, a casco-ét pedig megduplázta, holott erre a termékre csak most akarnak jobban összpontosítani a cégnél - mondta Lantos Lóránt, online üzletág vezető.

A casco-k száma a Netrisknél is dinamikusan bővült, 34 százalékos növekedés volt, míg a lakásbiztosításoknál 36 százalékos.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felfutásra magyarázat lehet, hogy a válság kapcsán egyre többen keresnek jó ár-érték arányú biztosításokat, amihez az online oldalak összehasonlíthatósága nagy segítséget nyújt. Az idei évre ennek megfelelően az alkuszok további felfutást prognosztizálnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
MEDIA1  |  2026. január 30. 16:23
Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó munkatársa kapta idén a Paul Lendvai által 2012-ben alapított díjat.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?