Ellentétben a tegnap megjelentetett hírekkel, nem tervezi a TIR Biztosító Egyesület a piacról történő kivonulását. A társaság a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.
"Egyesületünk 17 éve folyamatosan és eredményesen működik, és különböző termékekkel szolgálja ki tagjai biztosítási igényeit. Ezen időtartamon belül mintegy öt éven keresztül műveltük eredményesen a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást. 2009. folyamán üzleti megfontolások alapján ezen állományunkat átruháztuk, azonban a korábban is művelt valamint azóta kifejlesztett termékeinkkel és szolgáltatásainkkal továbbra is állunk jelenlegi és leendő tagjaink rendelkezésére.
Megtettük a megfelelő pénzügyi intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2009. év végén elfogadott és 2010. január 1-én hatályba lépett törvényi módosításokkal felemelt tőkekövetelményeknek megfeleljünk. Pénzügyi helyzetünk stabil, így semmi ok nincs arra, hogy a piacról való kivonulásunkat fontolgassuk.
Készen állunk arra is, hogy a PSZÁF által kívánatosnak tartott átalakulást a megfelelő törvényi háttér hatályba lépését követően végrehajtsuk, és akár új szervezeti formában, magasan képzett szakember gárdánkkal a tőlünk megszokott magas színvonalú szolgáltatással álljunk ügyfeleink rendelkezésére" - közölte a TIR Biztosító Egyesület.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







