1 °C Budapest

Biztosítás, amivel nyugdíjas éveidre spórolhatsz

2011. április 28. 10:02

A Groupama Garancia néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy átfogó nyugdíjprogramot indít - ennek részletei azonban eddig nem voltak ismertek. A biztosító mai sajtótájékoztatóján bejelentett Garancia Nyugdíjkiegészítő Program - a tervek szerint- alapvetően rugalmas konstrukcióival tűnne ki a lakosság nyugdíj-előtakarékossági megtakarításaiért folyó versenyben.

Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Garancia élet-és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója elmondta: a legoptimálisabb az lenne, ha kialakulnak az a pénzügyi kultúra, melynek segítségével már fiatalkorban elkezdődne a nyugdíjas évekre irányuló takarékoskodás. A szakember úgy látja, három bizonytalansági tényező befolyásolja a jelenlegi nyugdíjrendszert: az öregedő társadalom, a munkaerőpiaci tendenciák, illetve a politikai kockázat (azaz hogy a mindenkori kormány hatásköre az öregségi nyugdíj meghatározása).

A biztosító által bevezetésre kerülő Garancia Nyugdíjkiegészítő Program lényege, hogy az ügyfelek számára rugalmas megtakarítási időszakot, életbiztosítási, illetve igény szerint kiegészítő kockázati védelmet is nyújt. Az ügyfelek számára egyedi, személyre szabott programot dolgoznak ki.

A megtakarítási időszak végén az ügyfél dönthet, hogy egy összegben vagy járadékra átváltva szeretné igénybe venni megtakarítását, amely 10 év után kamatadó-mentes. Ha az ügyfélnek valamiért korábban szüksége lenne megtakarítására, a megtakarítási időszak alatt is hozzáférhet, akár egy összegben, akár járadék formájában. A fizetett díjak indexálásával a várható szolgáltatás értéke tartam közben növelhető, anyagi nehézségek idején a díjfizetés szüneteltethető, majd újraindítható.

A konstrukció további előnye, hogy igazodva a későbbi nyugdíjak várható devizaneméhez, a díjak már az euró bevezetése előtt is fizethetők euróban.

Növekszik a fogyasztói igény a balesetbiztosításokra

A Groupama Garancia Biztosító másik újszerű biztosítási szolgáltatáscsomagja a pénzbeli kifizetésen túl akár fizikai segítséget is nyújt. A két hónapja elérhető Védőernyő Családi Balesetbiztosítás esetében az ügyfél döntése, hogy milyen anyagi segítséget vagy szolgáltatást, esetleg a kettő kombinációját kéri a biztosítójától.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ügyfeleknek a nap 24 órájában gyors megoldást kínálnak, például kórházak vagy rehabilitációs központok ajánlása, orvosi eljárások és kórházi zárójelentések magyarázata, házi ápolás vagy a háztartásban felmerülő napi feladatok - akár egy nagytakarítás elvégzésének megszervezése, bébiszitter közvetítése - révén.

A biztosítás keretében emellett lehetőség van a balesettel kapcsolatos költségek megtérítésére is, például a gyógyászati segédeszközök vagy a gyógytorna költségeinek fedezetére.

Pethő Mónika, a Groupama Garancia Biztosító baleset- és egészségbiztosítási főosztályvezetője a Pénzcentrum.hu kérdésére elmondta: az ügyfeleket különféle megoldásokkal (például hűtőmágnessel, pénztárcába helyezhető emlékeztető-kártyával) ösztönzik arra, hogy szükség esetén a call centeren keresztül elérhető orvosi szolgáltatást vegyék igénybe. A biztosítás díja egy négyfős család esetén ötezer forint havonta.

PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 06:03