2 °C Budapest

Mi lesz az Astra biztosító magyar ügyfeleivel? Megszólalt az MNB

MTI
2014. február 20. 14:27

Az Astra biztosító magyar ügyfeleit számos elem védi, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig szorosan együttműködik a román felügyelettel, valamint felügyeli a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását az Astra magyarországi fióktelepénél - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Kedden a román pénzügyi felügyelet biztost rendelt ki a román Astra S.A. Biztosítóhoz, amelynek Magyarországon is van fióktelepe. Majzik Ferenc Levente, a fióktelep jogi és szolgáltatási igazgatója szerdán ezzel kapcsolatban azt mondta az MTI-nek, hogy a magyarországi Astra ennek ellenére változatlanul működik.

A kötelező gépjármű-felelősség biztosítást (KGFB) értékesítő biztosítók, köztük az Astra fióktelep befizetéséből működik a kártalanítási alap, amely szükség esetén teljes körű garanciát biztosít nemcsak a kgfb-ügyfeleknek, hanem a károsultaknak is. "Okkal bízunk benne, hogy ennek a harmadik garanciaelemnek az igénybevétele nem történik meg" - fogalmazott Binder István, hozzátéve, hogy végső esetben ez is helyt tudna állni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?