-1 °C Budapest

A legendás magyar rendező luxuslakásába akartak betörni

2015. április 23. 17:02

Betörési kísérletet hiúsított meg a TV2 és az Operettszínház sztárja.

Be akartak törni Kerényi Miklós Gábor lakásába kedd éjjel. A bűnöző szerszámai azonban beletörtek a műveletbe, de a zár is az ajtóba. Kerónak így hajnali háromkor nem volt más választása, mint hogy visszamenjen a színházba, és ott éjszakázzon.

Döbbenten szembesültem azzal, hogy valaki megpróbált bejutni hozzám. A zárat, amely egyébként egy erős, speciális szerkezet, valaki megkísérelte szétszedni, de látszott, hogy félbehagyta. Annyira azonban tönkretette, hogy a csavarokat beletörte, így én sem tudtam bemenni

 - mesélte a Blikknek Kero.

Mivel végül nem sikerült a betörés, Kero nem hívott rendőröket, nem is akarta éjjel fellármázni az egész házat.

Be kell vallanom, először rossz érzés volt belépni a lakásomba, hiszen talán épp a szerencsén múlott, hogy egy vadidegen nem gyalázta meg. Örülök, hogy nem sikerült neki, de dühít, hogy megpróbálta. Egyébként hiába jött volna, otthon se részvényem, se pénzem, se ékszerem nincs. A Kossuth-díj is csak számomra értékes

- árulta el a tanár úr.

Érdemes szólni a rendőrségnek - akkor is, ha nem jutottak be

Bár a betöréses lopások száma csökkent az utóbbi időben, így is több mint húszezer ilyen bűncselekmény történik minden évben. Ugyan a biztonságtechnika, a zárrendszerek kialakítása sokat fejlődött, a betörők ezeket is megtanulták kijátszani. Sokszor a tulajdonosok is felelősek, figyelmetlenek és óvatlanok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2009-től kezdve 2013-ig folyamatosan növekedett a betöréses lopások száma országszerte. 2013-ra 23,7 ezer esetet regisztrált az Országos Kriminológiai Intézet, 2014-re kicsit mérséklődött ez a szám 23,5 ezerre. Az elsődleges célpont Budapest, hiszen az ország lakosságának ötöde itt él, majd Pest és Borsod-Abaúj Zemplén megye következik a sorban. A legkevesebb betörés Vas, Veszprém és Tolna megyében történik - derül ki a Groupama Garancia Biztosító közleményéből.

Ékszer, készpénz és kütyü a leginkább áhított zsákmány

A leginkább áhított célpontok még mindig a készpénz, az ékszerek, de vonzó lehet az autókulcs, és az elektronikus kommunikációs eszközök, például a mobiltelefon és a tablet is. A pár éve még divatos termékek, úgy mint a hi-fi, régebbi típusú televíziók, asztali számítógépek, már kevésbé népszerűek a betörők körében. Ezeket a nagyobb elektronikai cikkeket már egy átlagos fizetésből be lehet szerezni, nem éri meg ezeket ellopni. Ugyanakkor a betörők számára a melléképületben tárolt, nagyobb értékű gépek (benzines fűnyírók, komolyabb kisgépek, szerszámok, szivattyúk) ma is értéket képviselnek az elkövetők körében, ezeket is előszeretettel tulajdonítják el.

Leltározz otthon is - megéri!

Az értékeket otthon biztonságosan rögzített lemezszekrényekben vagy beépített széfekben ajánlott tárolni. A betörők jól ismerik a "klasszikus" rejtekhelyeket, mint ruhásszekrény, ágyneműk és ezeket ellenőrzik először. Amit szintén javaslunk minden ingatlantulajdonosnak, hogy az értékeikről készítsenek házi leltárt: írják fel a tárgyak egyedi azonosító jeleit, sorszámait, és minden értékesebb tárgyat fényképezzenek le. A rendőrség szakemberei számára az ilyen jellegű adat nagy segítség a nyomozásban.

- mondták az ORFK bűnmegelőzési szakemberei.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 14:53
Nem dolgozik tovább az RTL szerkesztőségeiben Rédli Balázs, az RTL Híradó és a Házon kívül című közé...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 17:31