9 °C Budapest

Tragédia: elmeorvoshoz küldte a biztosító a veronai baleset érintettjeit

2018. február 23. 09:32

A biztosítónak nem elég a pszichológiai szakvélemény a kártérítés megállapításához, ezért elmeorvoshoz küldték a veronai áldozatok hozzátartozóit - írja a Blikk.

Pszichológiai szakvéleményt kért a biztosító a veronai busztragédia érintettjeitől, amelyet a gyászolók az ügyvédjük által kiválasztott szakértő segítségével csináltatták meg, majd csatolták a kártérítési igényük benyújtásakor. A biztosítónak azonban ez nem felelt meg, emiatt elmeorvosi szakértőt rendelt ki.

A lapnak az egyik hozzátartozó arról beszélt, természetesen próbálnak együttműködni, de mindenkit felháborít, hogy sem a gyászukra, de még a nehéz időszakot élő gyerekekre sincsenek tekintettel.

A szülők nem igazán értik, hogy a biztosító mit akar elérni az eljárással. Mint fogalmaztak, jóhiszeműen remélték, hogy a döntéshozók empatikusan kezelik majd őket, ezzel szemben még messze nem látni az ügy végét.

A bulvárlap megkeresésére Dr. Kosdi Kornél ügyvéd közölte, peren kívüli eljárásnál a biztosítónak joga van pszichológiai véleményt kérni, hogy a sérelemdíj mértékét megállapítsa, amit az általa választott elmeorvossal is felülvizsgálhatja.

Cikkünk megjelenése után közleményt adott ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda:

"Felháborítónak tartjuk, hogy a veronai buszbalesetet áldozatait az egyik biztosítótársaság megalázó eljárásnak és elmeorvosi vizsgálatnak teszi ki. Ez teljesen elfogadhatatlan és megalázó. Ezért a kormány a pénzügyi felügyelethez, vagyis a Magyar Nemzeti Bankhoz fordul, és azonnali vizsgálatot kér az ügy miatt."
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 13:29