2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
A csütörtök éjféli határidőig mind a 13 érintett biztosító meghirdette új kgfb-tarifáit az év végi kampányidőszakra, amelyben a forgalomban lévő gépjárművek több mint negyede érintett. A Netrisk.hu által elvégzett előzetes díjszámítások szerint tavalyhoz képest mintegy 8-10 százalékos díjemelkedés várható komoly szórással: egyes szegmensekben a tavalyihoz hasonló díjak várhatók, másutt akár 30 százalékot is meghaladó lesz a növekedés. Az is kijött, hogy rengeteg pénzt spórolhatsz, ha éves díjadat online fizeted be!
Az idei kötelezőkampányban találkozhatnak első ízben az autósok a díjba beépített biztosítási adóval, ezért a korábbi évektől eltérően mind a 13 biztosító új tarifát hirdetett. Ők idén mintegy 1,3 millió gépjármű, köztük közel 900 ezer személyautó üzembentartójáért folytatnak versenyt, melynek végére a Netrisk.hu becslése szerint várhatóan mintegy 150 ezer szerződést kötnek majd át.
Az első néhány ezer mintán lefuttatott próbaszámítások alapján az új szerződések átlagdíja 25-26 ezer forint körül alakulhat majd, ami 8-10 százalékos növekedést jelent a tavalyi hasonló értékhez képest. Ez némileg elmarad a piaci folyamatok által indokolható 10-15 százalékos becsült díjemelési mértéktől, ami azt mutatja, hogy a kgfb-piacán továbbra is erős a verseny a piaci szereplők között.
Minden eddiginél jobban megéri az éves díjat egy összegben és elektronikus módon befizetni:
A biztosítók emellett idén is jelentős együttkötési kedvezménnyel díjazzák, aki a kgfb-vel egy időben cascót vagy lakásbiztosítási szerződést is köt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal (év végi szerződés esetén tehát legkésőbb november 11-ig) kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik - váltási szándék esetén - december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Számos probléma forrása volt a korábbiakban, ezért ismét fel kell rá hívni a figyelmet: akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem csupán e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét.
(Címlapkép: MTI)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







