A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
A mentőket országosan 2980 esetben riasztották szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 830 volt. Az éjfél és hajnali négy közötti időpontban a mentők folyamatosan dolgoztak.
Majdnem 3000 esethez riasztották a mentőket országszerte szilveszter éjszaka, ebből 830 feladatszám kötődik a fővároshoz - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t. Győrfi Pál tájékoztatása szerint Budapesten és az ország nagyvárosaiban most is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.
A mentőket országszerte 9 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, előfordult, hogy valakinek a kezében robbant fel a petárda, máshol a pirotechnikai eszköz arc, illetve szemsérülést okozott.
A közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések, és belgyógyászati rosszullétek mellett idén 139 részeg, vagy esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, közülük 37-en kiskorúak voltak - közölte Győrfi Pál.
Mindemellett a szilveszteri tűzijátékok miatt 25 esetben keletkezett tűz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-vel, miközben az előző évekhez viszonyítva a mostani szilveszteren valamivel kevesebben, összesen 49-en kerültek alkoholmérgezés miatt a fővárosi detoxikálókba.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







