-1 °C Budapest

Aljas trükkel portyáznak ravasz tolvajok decemberben: veled már próbálkoztak?

2019. december 14. 16:03

Az idei évben is rárepültek a zsebesek a karácsonyi forgatagra, a plázákaban éppúgy pórul járhatunk, mint a karácsonyi vásárokban. Ráadásul a rafkós tolvajok már nem csak készpénzre, ékszerekre utaznak, ha óvatlanok vagyunk, még a bankszámlánkon lévő pénzhez is hozzáférhetnek. Mutatjuk, mire kell figyelni.

Bűnügyi jelentések szerint decemberben jellemzően megszaporodnak a bűncselekmények. A legnépszerűbb ilyenkor persze még mindig a zseblopás, de a bűnözők nem csak a zsebeinkben lévő értékekre utazhatnak, ilyenkor az autóban maradt értékeink is nagyobb veszélyben vannak. Ezeket jellemzően zsúfolt helyeken, többek között

  • az utcán,
  • tömegközlekedési eszközökön,
  • piacokon, vagy
  • bevásárlóközpontokban követik el.

Ezért nagyon fontos, hogy pénzünket, bankkártyánkat, egyéb más értékeiket már akkor tegyük biztonságos, nem észrevehető, illetve nem könnyen hozzáférhető helyre, amikor otthonról elindulunk. Lehetőség szerint a kabátunk belső zsebében tároljuk a pénztárcánkat, az irataikat, s ha lehet a telefonunkat is.

A PIN-kódunkat pedig soha ne tartsuk a bankkártyánk mellett, igyekezzünk inkább megjegyezni azt.

Fontos, hogy az értékeinkre mindig ügyeljünk! A pénz- és irattárcáinkat ne a táskák, kosarak tetején tartsuk, de tárolásra a nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot. Megfelelő védelmet csak a belső zsebek nyújtanak. Iratainkat a lakáskulcsainktól és slusszkulcsunktól elkülönítve tároljuk! Télen a vastagabb felsőruházat miatt kevésbé lehet érezni, ha valaki belenyúl a zsebünkbe.

Ha mégis megtörtént a lopás, akkor ne szálljunk szembe a tolvajjal! Hívjunk segítséget, és értesítsük a rendőrséget! Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessük le a zárat, ha pedig a bankkártyánk tűnt el, azt azonnal tiltassuk le!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 14:53
Nem dolgozik tovább az RTL szerkesztőségeiben Rédli Balázs, az RTL Híradó és a Házon kívül című közé...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?