5 °C Budapest

Egyre csak fogyunk és fogyunk: ismét több magyar halt meg, mint ahány született

2020. január 24. 13:30

Az előzetes adatok szerint 2019 első tizenegy hónapjában a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 0,9 százalékkal, 341 fővel nőtt 2018. január-novemberhez képest. 2019 novemberében az élveszületések száma 0,7, a halálozásoké 6,7 százalékkal csökkent 2018 azonos havi értékéhez képest. A halálozások számának nagyobb mértékű visszaesése következtében a 2472 fős novemberi természetes fogyás 21 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2019. novemberben 7257 gyermek jött világra, ami 52 újszülöttel, 0,7 százalékkal kevesebb, mint 2018 novemberében. 9729 fő vesztette életét, 700 elhunyttal, 6,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. novemberi 3120-szal szemben 2472 fő volt, ami 21százalékos csökkenést jelent. A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 4188 pár lépett frigyre, 112%-kal, 2213-mal több a 2018. novemberinél. A novemberi házasságkötések számában 1986 óta ez a legmagasabb érték.

2019. január-novemberben 81 341 gyermek jött világra, ami 1274-gyel, 1,5%-kal elmaradt a 2018. január-novemberi születésszámtól. Január-márciusban, júniusban és október-novemberben kevesebb, április-májusban és július-szeptemberben több volt az újszülöttek száma az egy évvel korábbinál. A legjelentősebb, 2,7százalékos emelkedés áprilisban, a legnagyobb mértékű, 5,8 százalékos csökkenés júniusban történt.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,48 volt a 2018 első tizenegy hónapjára számított 1,49-hoz képest. 117 964-en haltak meg, 0,8 százalékkal, 933-mal kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban, februárban és júniusban növekedett a halálozások száma, az év többi részében viszont kevesebben hunytak el, mint 2018 azonos hónapjaiban. A legnagyobb mértékű, 20 százalékos emelkedés januárban történt, aminek hátterében a 2018-hoz képest korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták, ezen kívül novemberben is számottevően, 6,7 százalékkal kevesebben vesztették el az életüket.

Az élveszületések száma nagyobb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2018 első tizenegy havi 36 282-vel szemben 36 623 fő volt, ami 0,9%-os növekedést jelent. 61 979 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 27 százalékkal, 13 253-mal több az egy évvel korábbinál. Január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek 2018 azonos időszakához képest. Ezt követően február-márciusban 0,6, április-májusban 8,5, júniusban pedig már 16 százalékkal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbinál. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott: július-szeptemberben átlagosan 33, októberben 65, novemberben 112 százalékkal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjaiban. A 2019. január-novemberi időszakban kötött házasságok száma 1989 óta a legmagasabb érték.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,2 halálozás jutott, mindkettő 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2018. január-novemberi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,1 ezrelékes érteke változatlan maradt. 2019 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 6,9 ezrelék volt, 1,5 ezrelékponttal több a bázisidőszaki értékhez képest.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Holdblog  |  2026. február 6. 07:44
Vendég Szabó Dávid, a téma szerteágazó. Meg a Bitcoin, ami esik, ahelyett, hogy emelkedne. Milyen pl...
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?