Évente több, mint egymillió ember utazik Budapest és Pécs között az Intercity járatokon. Vajon mindenki elégedett?
Magán és munkahelyi levelezések, online bankolás, vásárlás, számlák befizetése, egészségügyi állapot nyomon követése. Csak pár feladat, amit ma már bárki játszi könnyedséggel elvégezhet okostelefonján, a járványügyi helyzetben pedig még inkább a digitális megoldások felé fordulunk. A felhasználóknak ehhez fontos adatokat is meg kell adniuk, amelyek illetéktelen kézbe kerülése komoly, sok esetben pénzügyi károkat is okozhat. Bár a távolból dolgozó adathalászok ilyenkor is vadásznak a készülékeinken tárolt bizalmas tartalmakra, a magyarok közel sem tesznek meg mindent bizalmas adataik védelmében - derül ki egy friss, országos kutatásból.
Az elmúlt évtizedek egyik meghatározó technológiai újítása az okostelefonok megjelenése és rohamos elterjedése volt. Ha úgy akarjuk, folyamatosan elérhetőek vagyunk, átalakultak kapcsolattartási szokásaink a magánéletben, a munkahelyen, a vásárlásban, a hivatalos ügyek intézésében. A technikai lehetőségek bővülésével ugrásszerűen megnőtt a készülékeken tárolt személyes, bizalmas adataink mennyisége. Okostelefonunk egyre inkább átveszi a fotókkal, bankkártyákkal, iratokkal, pénzzel, kulcsokkal teletömött táska szerepét. A különbség az, hogy a táskánkat csak akkor tudja kirámolni egy zsebes, ha a közelünkbe férkőzik. A készülékünkön tárolt adatokat azonban akkor is megkaparinthatják a tolvajok vagy a zsarolók, ha ki sem mozdulunk az otthonunkból.
Az ujjlenyomat olvasó a legnépszerűbb biztonsági megoldás
A Groupama Biztosító országos mobilbiztonsági kutatásában megkérdezettek majdnem fele (47%) használ ujjlenyomat olvasót, de csak kevesebb, mint ötöde telepített valamilyen telefonkereső applikációt (pl.: Find My iPhone, Find My Device). A megkérdezettek 10%-a semmilyen módon nem védi eszközét a telefon-tolvajoktól, így, ha a készülék illetéktelen kezekbe kerül, gond van, ami bizony megesik: a kutatás eredményei szerint az elmúlt öt évben minden ötödik felhasználó legalább egyszer elhagyta a mobiltelefonját vagy ellopták tőle.
Otthon is szükséges gondoskodni adataink védelméről
A fenti biztonsági megoldások akkor segítenek, ha az okostelefonunkkal úgy bánunk, mint a táskánkkal a zsúfolt helyeken, magunkhoz szorítjuk, nem tévesztjük szem elől, gondosan bezárjuk, hogy megnehezítsük a tolvajok dolgát. De nem védenek meg a távolból dolgozó adathalászoktól, az óvatlanul letöltött, káros alkalmazásoktól, amelyek készítői a koronavírus-járvány hírei iránti fokozott érdeklődést és a mindennapjaink felbolydulásával erősödő óvatlanságunkat kihasználva vadásznak a készülékeinken tárolt bizalmas tartalmakra. Hiába vagyunk többnyire otthon, hiába tartjuk be a kijárási korlátozásokat, ebben az időszakban is gondoskodnunk kell adataink védelméről.
Mégis mit tehetünk?
- Alkalmazásokat csak a hivatalos áruházakból (Google Play, Apple Store) telepítsünk. Applikációk telepítésekor mindig olvassuk el figyelmesen az engedélykéréseket, és ha egy alkalmazás a működéséhez egyáltalán nem szükséges - pl. SMS küldés - felhatalmazásokat kér, inkább ne töltsük le, keressünk más lehetőséget.
- Használjunk vírusvédelmet vagy biztonsági csomagot. Böngészéskor kiemelten figyeljünk a megnyitott oldalra (kétszer is ellenőrizzük az url címsorát), hiszen a kis képernyő miatt könnyebben eshetünk adathalászat áldozatául.
- Lehetőség szerint, kapcsoljuk be a készüléken, valamint a külső SD kártyán található adatok titkosítását. Így privát adatainkhoz biztosan nem férnek hozzá illetéktelenek a "Gyári beállítások visszaállítása" használatát
- Legyünk körültekintők a QR kódok (kétdimenziós vonalkód) beolvasásával és azok feldolgozásával, megnyitásával.
- Ha ki kell mennünk az utcára és nincs rá szükségünk, kapcsoljuk ki a Bluetooth, illetve Wi-Fi kommunikációt. Ezzel az akkumulátor készenléti idejét is növelhetjük, valamint elkerülhetjük a csatlakozást a csaló hotspot-okra, illetve a kéretlen Bluetooth üzenetek fogadását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezért tapadunk az okostelefonunk kijelzőjére
A leggyakrabban szórakozásra használjuk mobiltelefonunkat: a legnépszerűbb öt tevékenység a fotók és videók készítése (71%); privát elektronikus levelezés (71%); hírek olvasása (68%); zenehallgatás és filmnézés (60%), illetve a közösségi média felületek látogatása (52%). Nem meglepő módon ez leginkább a 18-39 éves korosztályra jellemző. A generáció tagjai előszeretettel használják még az egészségmegőrzéssel, az egészségügyi állapot ellenőrzésével foglalkozó alkalmazásokat (45%). Csak ezek után jön az online bankolás (45%), a számlák és csekkek befizetése (32%) vagy a mobil vásárlás (26%).
Az országos mobilbiztonsági kutatásának eredménye arra is rámutatott, hogy az okostelefont használók jobban féltik a közösségi média profiljukat, személyes levelezéseiket és névjegyeiket, mint jelszavaikat és a pénzügyi adataikat. A megfelelő védelem alkalmazásával megnehezíthetik az adattolvajok dolgát.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







