Egy héttel korábban ez a szám 60 500 volt, vagyis jelentős emelkedés történt.
Egyre kevesebb fertőzöttet regisztrálnak ezekben az országokban: lassan fellélegezhetnek?
Napról napra egyre kevesebb új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak a nyugat-balkáni országokban, így az illetékesek a korlátozó intézkedések további enyhítését tervezik.
Szerbiában egy nap alatt 9362-ről 9464-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A szerb elnök vasárnap este bejelentette, hogy várhatóan csütörtöktől visszavonják a szükségállapotot, és ezzel a kijárási tilalmat is eltörlik. Újraindul a korábban április 26-ra tervezett választások előkészítése is, a voksolást feltételezhetően június közepén vagy végén tartják meg, erről a köztársasági elnök hétfő este tárgyal a pártok vezetőivel.
Koszovóban az utóbbi 24 órában 823-ról 834-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Albin Kurti miniszterelnök a bizalmi szavazáson megbukott kormányának utóbbi három hónapját értékelve közölte, azért kellett megbuknia, mert változást akart, az pedig lassú és fájdalmas folyamat, amire a többi párt nem volt felkészülve. Mint mondta, egyelőre nem a politikával kell foglalkozni, hanem le kell győzni a koronavírus-járványt: ha annak vége, akkor pedig előrehozott választást kell tartani, hogy újra az emberek dönthessenek arról, ki vezesse az országot a jövőben.
Észak-Macedóniában vasárnapról hétfőre 1506-ról 1511-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az alkotmánybíróság szerdán dönt arról, hogy milyen lépésekkel lehet feloszlatni a parlamentet anélkül, hogy az összeülne, és kiírni a korábban április 12-re tervezett választás új időpontját. A választás kérdése azért lehet ismét időszerű, mert látványosan csökken az új fertőzöttek, és nő a gyógyultak száma a nyugat-balkáni országban.
Montenegróban májusban nem regisztráltak új fertőzöttet, így az igazolt fertőzöttek száma továbbra is 322. A miniszterelnök szerint az, hogy nincs új fertőzött, azt bizonyítja, hogy a montenegrói állampolgárok fegyelmezettek, az állam pedig megfelelően lépett fel a járvány ellen. Mint mondta, eredetileg május 18-tól tervezték, hogy a korlátozó intézkedéseken jelentősen enyhítenek, de ha továbbra sem lesz új eset, már hamarabb is meghozhatják az enyhítő lépéseket. Hétfőtől egyébként újra lehet múzeumba, könyvtárba, edzőterembe, de fogorvoshoz is járni az Adria-parti államban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 1839-ről 1857-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az új fertőzöttek számának csökkenésével Boszniában is lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba. Hétfőtől több helyen is - hétvégi menetrend szerint ugyan, de - újraindul a városi közösségi közlekedés, és egyre több üzlethelyiség nyílik meg, és a bejelentések szerint hamarosan a kávézók és éttermek is újra fogadhatnak vendégeket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







