Az Országos Mentőszolgálat egy különleges esetről számolt be közösségi oldalán, amely egy kisgyermek balesetével végződött.
Nem jött be annak a zagyvarékasi férfinak a védekezése, aki ittasan okozott balesetet: állította, azért mutat pozitív értéket a szonda, mert konyakmeggyet evett. Csakhogy a szakértők szerint ilyen véralkohol-szint eléréséhez legalább 180 darabot kellett volna rövid idő alatt elfogyasztania - ami valljuk be, lehetetlen.
Egy zagyvarékasi lakos közlekedett tehergépkocsival Tiszavárkony belterületén 2020. május 4-én 5 óra 45 perc körül, amikor haladása során áttért a bal oldali forgalmi sávba, és érintőlegesen nekiütközött egy ott közlekedő járműszerelvény bal hátulsó részének. Az anyagi káros balesethez kiérkező rendőrök megállapították, hogy a tehergépkocsi vezetője úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott. A rendőrök előállították a jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A Police.hu beszámolója szerint a terhelt kihallgatása során elmondta, hogy az éjszaka folyamán 30 darabb konyakmeggybonbont fogyasztott el, véleménye szerint ebből adódhatott a pozitív szonda. A szakértő szerint ahhoz, hogy a megállapított véralkohol-értéket produkálja a jogsértő,
A balesetvizsgálók a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezték, és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az eljárás iratait a Szolnoki Járási Ügyészségre.
Címlapkép: Police.hu
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







