A biztosítási szakértő szerint a kátyúk miatti autókárok rendezése sokszor azért fullad kudarcba, mert az autósok nem készülnek fel megfelelően a bizonyításra.
Módszertani ajánlást készített az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására - közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója az M1-en.
Azt mondta: intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára ki kell dolgozni a protokollt. Kiemelte: a koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, érrendszeri és idegrendszeri szövődményeket is okozhat.
Ezért az intézet ajánlást készített, amelyben a szakembereknek, háziorvosoknak leírja, mely tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket. A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulása után még
4-12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet (memóriazavar, alvászavar).
Bogos Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy nem függ össze a betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával. Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek - mondta.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







