Végre mozdul a Veszprém–Ajka vonal: a lezárt 150 méteres vasúti szakasz felújítása hamarosan elkezdődik, és az utasok több mint egy évnyi csúszás után végre újra...
Sokan élnek vissza azzal, hogy az emberek szeretteikre emlékeznek a temetőkben: a rendőrség felhívja a figyelmet a legfontosabb óvintézkedésekre.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából arra hívja fel a figyelmet, hogy sokan visszaélnek azzal, amikor az emberek szeretteikre emlékeznek. A police.hu oldalon közzétették, mit kell a bűn- és balesetmentes megemlékezésért.
Zárja be!
Otthonát elhagyva körültekintően zárja be az ablakokat, ajtókat, kertes házaknál a kerti kaput is, hogy ne jussanak be illetéktelenek az udvarra. Tegyen meg mindent ingatlana biztonságáért még akkor is, ha rövid időre látogat ki a temetőbe!
Rakja a belső zsebbe!
A temetők környékén már megnövekedett gyalogos- és gépjárműforgalomra, a tömegközlekedési eszközökön zsúfoltságra lehet számítani. Fokozottan figyeljen értékeire, azokat tartsa táskája, kabátja belső zsebében! A táskáját mindig tartsa testközelben, szem előtt! Ékszereit ne viselje feltűnően!
Ne vigyen magával felesleges értékeket!
Amennyiben nem feltétlenül szükséges, a temetőbe ne vigyen magával nagyobb összegű készpénzt, jelentős értéket! Soha ne tartsa iratait, lakáskulcsát egy helyen, PIN kódját a bankkártyája mellett!
Válassza a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót!
Ha kerékpárral vagy gépjárművel érkezik, járművét gondosan zárja le, illetve be, győződjön meg arról, hogy autója utasterében nem hagyott értéket látható helyen! Ha elengedhetetlen, hogy értéket hagyjon a gépjárműben, azt még induláskor, ne a helyszínen, a parkolást követően tegye a csomagtartóba!
Mindig figyeljen az értékeire!
A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül!
Közlekedjen elővigyázatosan!
Minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjen, haladási sebességénél a forgalom jellegét, sűrűségét is vegye figyelembe. Ha nem rendelkezik kellő helyismerettel, előre készítsen útvonaltervet. Lehetőség szerint inkább hétköznap látogasson ki a temetőbe, ezzel elkerülve a hétvégi zsúfoltságot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Legyen türelmes!
Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, a zsúfolt utakon a szokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan, felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell! Ne kövessen el jogsértést, most sem éri meg!
Legyen látható!
Viseljen fényvisszaverő ruházatot vagy kiegészítőt, ha gyalog vagy kerékpárral közlekedik. Lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási körülmények esetén indokolt a fényvisszaverő mellény használata és egyéb kiegészítők, mint például a fényvisszaverő karszalag, akár matrica is elősegítheti az észlelhetőséget. Lehetőség szerint úgy induljon gyalogosan vagy kerékpárral útnak, hogy még nappali látási körülmények között haza is érjen.
Kerülje a megszokást!
Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendel el. Ne megszokásból közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket, ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról!
Fordítson kiemelt figyelmet a gyalogosokra!
Temetők környékén előfordulhat, hogy nincs a gyalogosok számára járda, így az úttest szélén gyalogolnak. A járművezetők fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, legyenek fokozott figyelemmel az úttest mellett haladó, a buszmegállók környékén közlekedő gyalogosokra!
Amennyiben a fentiek ellenére mégis bűncselekmény áldozatává válik vagy közlekedési baleset éri, hívja a 112-es hívószámot!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







