A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Már több mint 6 ezer kisvállalkozás vezetője igényelte az OTP Banktól a Vállalkozói Védelmező személybiztosítást - tákjékoztatta a pénzintézet a Pénzcentrumot. Az elmúlt fél évben néhány esetben már éltek is a döntéshozók a szolgáltatás nyújtotta lehetőséggel: elsősorban a csonttörések vagy kórházi ápolások egyösszegű támogatására jelentkezett igény.
Nagyjából minden harmadik magyarországi mikro- és kisvállalkozásnak okozna jelentős működési problémát, ha valamelyik kulcsembere egy baleset vagy betegség miatt nem tudná ellátni feladatait – állapította meg az OTP Bank és a Groupama Biztosító tavalyi kutatása. A hitelintézet és a biztosító társaság számukra hozta létre tavaly a Vállalkozói Védelmező személybiztosítást, ami pont ezekre a helyzetekre kínál gyors anyagi segítséget.
A speciális biztosítást tavaly nyári bevezetése óta már több mint 6 ezer vállalkozás igényelte, 70 százalékban Kft-k, 10 százalékban betéti társaságok, az igénylők ötöde pedig egyéni vállalkozó. Az érintett vállalkozások átlagosan évi 100 millió forintos árbevétellel rendelkeznek, ágazatok szerinti bontásban pedig leginkább az építőiparban, az áruszállításban, valamint a kiskereskedelemben tevékenykednek. Az átlagos foglalkoztatotti létszámot tekintve többségében 10 fő alatti kisvállalkozások választják ezt a védelmet. Néhány esetben már éltek is a döntéshozók a szolgáltatás nyújtotta lehetőséggel: elsősorban a csonttörések vagy kórházi ápolások egyösszegű támogatására jelentkezett igény.
„Rengeteg mikro- és kisvállalkozás működik Magyarországon, amelynek a tulajdonosa egyszemélyben ügyvezetője és mindenese is a cégnek, ezért ezek a vezetők nem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak néhány napra is kiessenek a munkából. A Vállalkozói Védelmező biztosítás anyagi segítségével viszont áthidalhatják az esetlegesen felmerülő kritikus időszakot, vagy pótolhatják veszteségüket, ami fontos támogatás lehet, ezt ismerik fel egyre többen a vállalkozók közül” – idézi a közlemény Budai Józsefet, az OTP Bank Bankbiztosítási főosztályvezetőjét.
Az OTP Bank tapasztalatai alapján az érdeklődő vállalkozások fele valamilyen hitel mellé igényli a biztosítást, hogy egy váratlan helyzetben az anyagi juttatás őrizhesse meg vállalkozásuk, illetve családjuk pénzügyi stabilitását.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







