3 °C Budapest
Ripe and withered wheat stalks. Dried up soil, lack of water, drought due to climate change.

Döbbenet: ennyi pénzt fizettek ki a biztosítók a gazdáknak az aszálykárokért idén nyáron

2022. november 8. 14:28

Október végéig csak aszálykárokra négyszer akkora összeget fizettek ki a biztosítók, mint tavaly növénykárokra (döntően a jégverések miatt) összesen. Az elkövetkező időszakban ez a számla előreláthatólag még 1,2 milliárd forinttal nő, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből. Tavaly majd nyolcmilliárd forintot tett ki a jégkár. Most csak az aszálykárok ennek négyszeresénél tartanak, és még további 1,2 milliárd forintnyi kifizetés várható.

Október végéig a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán. (Ennek keretében az augusztusi, a kártérítések kifizetését, valamint a biztosítók kárrendezését gyorsítani hivatott kormányrendelet alapján 68 bejelentés érkezett, 138 millió forint kifizetés történt.) A nyári káreseményeket érzékelve az érintett biztosítók felgyorsították a kárrendezési folyamataikat. Megnövelték kárszakértői és back office kapacitásaikat, például szabadságokat vontak vissza, vállalkozó kárszakértőket vontak be, s a leginkább érintett területekre csoportosították át kárszakértőiket, akik magasabb jóváhagyási jogokat kaptak. Telefonos előszűrés után előre vették, videós kárrendezéssel gyorsították azoknak a bejelentéseknek a rendezését, ahol 80 százalék feletti kárról volt szó. Van olyan biztosító, amely szemle nélküli végleges kárrendezési folyamatot is kialakított.

A kifizetések nagyságrendjét érzékelteti, hogy tavaly ugyanezen időszak alatt az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot ért el, amiből majd nyolcmilliárd forintot tett ki a több mint négy és félezer jégkár. Most csak az aszálykárok ennek négyszeresénél tartanak, és a továbbiakban még további 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani.

Jelenleg a mezőgazdasági biztosítást a 24 MABISZ tag biztosítóból csak 4 műveli országos lefedettséggel. Mellettük 8 helyi kisbiztosító egyesület is jelen van lokálisan. Ez is mutatja, hogy a mezőgazdaság nem túlzottan jövedelmező és nagy kockázatokkal járó ágazata a biztosításoknak. Az idei ágazati adatok összegzése áprilisra várható, a tavalyi adatok alapján a biztosítók mezőgazdasági díjbevétele 2021-ben összesen 22,0 milliárd forint volt, vagyis csak az idei aszálykároknak alig több, mint a fele. Ebből a növénybiztosításoknál a díjfizetés 19,2 milliárd forintot tett ki, amiből mintegy 17,2 milliárd forint (a befizetések közel 90 százaléka) után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást.

Közel 20 ezer termelő kötött díjtámogatott biztosítást. A MABISZ által gyűjtött adatok szerint 9602 biztosítási szerződésben szerepel aszálykárra fedezet, mely 683.309 ha termőterületre vonatkozik. (Magyarországon az agrárkár-enyhítési rendszer mára négy pillérből áll: I. pillér az állami kárenyhítő alap, II. pillér a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás, III. pillér a jégkárelhárító rendszer, a IV. pillér pedig a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer. Ezek mellett lehet tisztán piaci alapú biztosítási szerződéseket is kötni. Az egységes kárenyhítő alapból egyébként csak azok a termelők jogosultak a megítélt juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó, az adott növénykultúrára jellemző káreseményre kiterjedő mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak.)

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A díjtámogatott biztosítások rendszere 2012 óta működik, ennek keretében a mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokat is felhasználó díjtámogatással ösztönzik. A népszerűségét jól jellemzi, hogy tíz évvel ezelőtt még másfél milliárd forint alatt maradt ezen biztosítások teljes állománydíja. A MABISZ júniusi gyűjtése alapján idén 26,7 milliárd Ft volt az állománydíj a díjtámogatotti körben. Az érdeklődéssel párhuzamosan nőtt a támogatások keretösszege is: az idei évre 14,3 milliárd Ft-ra (13 milliárdról) emelkedett a kifizetések forrása. A gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően – háromféle konstrukció (A-, B- és C típusú biztosítási szerződések) közül választhatnak (Az „A” típusú ún. csomagbiztosítás esetén 8 meghatározott kárnem mindegyikére együttesen köthető biztosítás a hazánkban legnagyobb területen termesztett szántóföldi növénykultúrákra, valamint ültetvényekre. A „B” típusú biztosítás ültetvény és zöldségkultúrákra köthető 8 kárnemre, míg a „C” típusú biztosítás esetén a termelő a szántóföldi növénykultúráit biztosíthatja a 8 kárnem közül egyre vagy többre.)

A gazdálkodók utólagosan visszakaphatják az idén kötött díjtámogatott mezőgazdasági növénybiztosításuk díjának maximum hetven százalékát. A keret túligénylése esetén a 70 százalékos maximális szint arányosan lejjebb csökken. Biztosítási díjtámogatás  csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható, ennek megtörténtét ellenőrzik a társaságok ezekben a napokban is. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?