2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Ijesztő csekket kaphatnak az ilyen autók tulajai: erre sokan nem gondolnak, pedig van más megoldás
Az éves kötelező felelősségbiztosítási díj 2018-ban átlagosan 37 ezer forintot tett ki, 2022-re pedig 48 ezer forintra nőtt, ami 30 százalékos növekedést jelent 2018 óta. A Netrisk kgfb-indexe szerint pedig idén február elején az éves átlagdíj meghaladta az 51 ezer forintot – közölte a biztosításközvetítő. Az összeállításból kiderül az is, hogy a biztosítatlan autók után naponta fizetendő fedezetlenségi díj 2018 óta 84-91 százalékkal 650-1400 forintra nőtt. Utóbbit mindenképpen be kell fizetnie az érintett autósoknak, de jobb elkerülni.
Komoly kiadással járhat, ha egy autóra nincs érvényes kötelező biztosítás. A fedezetlenségi díj összege ugyanis az éves kötelező felelősségbiztosítás díjának a többszöröse lehet – figyelmeztet a biztosításközvetítő oldal.
Méregdrága dolog, ha nincs meg a kötelező
Bár a legtöbb autósnak van érvényes kötelező felelősségbiztosítása, akadnak azért olyan kocsik is, amelyekre nincs. Ilyen lehet például az év egy részében „pihenő”, a nyári hónapokban használt kabrió, esetleg egy nagyszervizelés alatt lévő kocsi vagy csak ideiglenesen nem használt autó. A kötelező biztosításnak azonban ilyenkor is meg kell lennie, ezt ugyanis figyelik a biztosítók. Amennyiben egy autó forgalomban van és nincs rajta érvényes kötelező biztosítás, akkor fedezetlenségi díjat vethetnek ki rá a biztosítók. Igen jelentős összegről van szó, személygépkocsik esetén naponta 650-1400 forintról teljesítménytől függően. A 0-37 kilowattos teljesítményű autókra vonatkozik ugyanis a legalacsonyabb, a 181 kilowatt felettiekre pedig a legmagasabb díj.
„Előfordulhat az is, hogy azért szűnt meg egy adott autóra a kötelezős szerződés, mert a tulajdonos vagy üzembentartó nem fizette meg a kgfb-díjat. Ebben az esetben az autós, amikor új szerződést kötne, akkor csak régi biztosítójával szerződhet, tehát azzal a társasággal, amelynél utoljára volt érvényes kötelezője. Az új szerződés megkötésekor ki kell fizetni arra az időszakra a fedezetlenségi díjat, amikor nem volt biztosítás az autón. A fedezetlenségi díj minden évben emelkedik, öt évvel ezelőtt, 2018-ban például 340-760 forint volt, tavaly pedig 600-1290 forintot tett ki, míg az idén 650-1400 forintra emelkedett” – mondta Besnyő Márton, a biztosításközvetítő cég ügyvezető igazgatója.
Gyorsan összejöhet egy nagyobb kiadás
Hozzátette: „2018-ban az éves kötelező felelősségbiztosítási díj átlagosan 37 ezer forintot tett ki, 2022-re pedig 48 ezer forintra nőtt, ami 30 százalékos növekedést jelent 2018 óta. A Netrisk kgfb-indexe szerint pedig idén február elején az éves átlagdíj meghaladta az 51 ezer forintot. Könnyű belátni, hogy a fedezetlenségi díjból nagyon gyorsan sokkal nagyobb kiadás jöhet össze. Nem biztosított autóval eleve tilos közlekedni a jogszabályok szerint. A fedezetlenségi díj mellett komoly kockázatot jelent az is, ha esetleg balesetet okoz a biztosítatlan kocsival az autós. Ebben az esetben ugyanis a kárt első körben a Kártalanítási Számláról kifizeti a károsultnak a Magyar Biztosítók Szövetsége, de az összeget a kárt okozó autóstól követelheti.”
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Arra is van megoldás, ha valaki félretenné egy időre az autóját és nem szeretne erre az időszakra kötelezőt fizetni. Ideiglenesen ki lehet vonni a forgalomból az autót, amelynek költségei szintén eltörpülnek a fedezetlenségi díjból esetlegesen felhalmozódó összeghez képest. Az ideiglenes forgalomból kivonásnak egyszeri 2300 forintos költsége van, de maximum 12 hónapra lehet így kivonni a gépjárművet. Újabb 2300 forintos összegért azonban újra meg lehet hosszabbítani a 12 hónapot.
A biztosításközvetítő cég vezetője elmondta azt is, hogy egy kötelező felelősségbiztosításoknál van türelmi idő. Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha az autós elfelejti időben befizetni a díjat, akkor a díjfizetés esedékességétől 60 napig még van ideje, hogy rendezze a díjat. Azonban a kötelező biztosítást is csak maximum 1 évig lehet szüneteltetni, ha ez idő alatt nem helyezik vissza a forgalomba a járművet, akkor a szerződés érdekmúlással megszűnik.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







