Az edzőt bilincsben vezették ki a teremből, emiatt most jogi lépéseket fontolgat.
10 milliós vérdíj is érvényben van ma Magyarországon: ezeket a bűnözőket minden áron el kell kapni
Jelenleg 3 esetben is 10 millió forintos nyomravezetői díj van érvényben Magyarországon. A legmagasabb vérdíjat tűzték ki a Lehet utcai bankrobbantás ügyében, és arra az ismeretlenre is, aki a rendőrszékházra nyitott tüzet gépfegyverrel.
Ötven-száz nyomravezetői díjat tűz ki a rendőrség évente, ötvenezer forinttól tízmillió forintig. Ennél magasabb összegű vérdíj kitűzéséhez már a szaktárca engedélye szükséges - írja cikkében a Magyar Nemzet, amely szerint jelenleg három 10 millió forintos nyomravezetői díjkitűzés is él Magyarországon.
Az egyik az ellen az ismeretlen tettes ellen van kiadva, aki 2007. február 13-án hajnalban egy Kalasnyikov gépkarabélyból több lövést adott le a rendőrség Budapest XIII., Teve utca 4–6. szám alatti székházára.
10 milliós vérdíj van a Lehel utcai pénzintézet felrobbantójának fején is, aki még 2014-ben így akart bankot rabolni. Az ismeretlen tettes ellen az NNI robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés és közveszély okozásának gyanúja miatt folytatja az eljárást.
A harmadik tízmilliós nyomravezetői díj a szentesi K. Judit gyilkosának felderítéséért járhat. A nő albérletéből 2006 júliusában, kétéves gyermekét hátrahagyva, ismeretlen helyre távozott, a rendelkezésre álló információk szerint gyilkosság áldozata lett.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







