0 °C Budapest
Money And Wealth Balance On Justice Scale

Ide menekítik most megtakarításaikat az élelmes magyarok: 20%-os hozamot várnak jövőre

2023. december 20. 20:10

A válaszadó biztosítók számítanak rá, a GRANTIS pedig tapasztalja is, hogy idén is az év utolsó néhány hete az erős a nyugdíjcélú megtakarítások elindításában. Annak ellenére, hogy az év első felében jelentős volt azok száma, akik előrehozták adóoptimalizálás miatt a takarékoskodást a szocho hatására.

Az elmúlt évek trendje alapján az év utolsó heteiben kötik a magyar megtakarítók a legtöbb nyugdíjcélú szerződést, hiszen ilyenkor válik sürgetővé, hogy kihasználják a három megtakarítási formával - nyugdíjbiztosítással, önkéntes nyugdíjpénztárral, nyugdíj-előtakarékossági számlával - elérhető évi 20 százalékos adójóváírást, ami legfeljebb 280 ezer forint extra bevételt jelent évente.

“Jellemzően az utolsó negyedévben érkezik be az éves nyugdíjbiztosítási díjbevételek 30 százaléka a biztosítókhoz. 2023-ban annyiban speciális volt a helyzet, hogy a július 1. előtt elindított megtakarítások esetén a befektetésekre kivetett 13,5 százalékos szocho biztosan megspórolható volt, így sokan, akik megtakarítás indítását tervezték az év hátralevő részében, előrehozták ezt az elhatározásukat.” - értékeli Veres Patrik, a GRANTIS szakértője a szocho biztosítói megtakarításokra gyakorolt hatását.

A független alkusz ugyanakkor nem érzékeli, hogy a szocho visszavetette volna az év végi megtakarítási kedvet: idén december 1. és 20. közötti időszakban közel 10 százalékos növekedést tapasztal az előző év azonos időszakához képest a megkötött nyugdíjcélú megtakarítási szerződések darabszámában.

Hasonlóan látják a helyzetet a biztosítók a díjbevétel terén - derül ki a GRANTIS-szal megosztott válaszaikból. Az Alfa Biztosító nem számít az arányok jelentős eltolódására, az öngondoskodási hajlandóság erősödik. Ugyanakkor az infláció mindenki pénztárcáját érinti, így a biztosító szerint a valóban tudatosan tervező ügyfelek maradnak a piacon. Az Alfa idén is a tavalyihoz hasonló díjbevétel-növekedéssel számol.

Szintén hasonló állásponton van a Generali Biztosító: az előző évekhez hasonló trendre számítanak, tehát a díjbevétel növekedésével, és arra, hogy a szocho-nak nem lesz jelentősebb kiszorító hatása.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A K&H Biztosító idén az első kilenc hónapban 29%-os növekedést ért el a nyugdíjbiztosításoknál és az utolsó negyedévben sem számít jelentős eltérésre a korábbi években tapasztaltakhoz képest.

Az NN Biztosító szerint sem csökkent az öngondoskodási hajlandóság és felhívták a figyelmet, hogy az új szerződések elindítása mellett a meglévő ügyfelek is élnek eseti befizetéssel az év végén. A biztosító továbbá kiemelte az idén megfigyelhető euroizációs trendet, miszerint egyre többen indítanak eurós nyugdíjcélú megtakarítást.

Mezei György, az Union Biztosító egyéni személybiztosítási termékmenedzsment vezetője szerint mára mindenki számára egyértelmű, hogy az állami nyugdíj elégtelen lesz a megszokott életszínvonal fenntartásához. Az egész éves és az utolsó negyedéves nyugdíj szerzésben nem várható visszaesés, sőt, bővülésre számít.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 3. 15:28