Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
A síelésre utasbiztosítást kötők 66 százaléka Ausztriát vette célba a mostani szezonban, emellett még Szlovákia és Lengyelország kapott helyet a dobogón. A síutak átlagosan 4 naposak, az átlagos biztosítási díj pedig meghaladja a 10 ezer forintot - derül ki a Netrisk összeállításából.
Már a múlt év novemberében elindult a mostani síszezon, legalábbis az utasbiztosítási adatok szerint. A síeléshez 2023. november vége és 2024. január eleje között utasbiztosítás kötő turisták 66 százaléka Ausztriát választotta, Szlovákia részesedése 14 százalék, míg Lengyelországé 7 százalékos. Szlovéniának és Olaszországnak jutott a magyar síelők 2 és 3 százaléka. Az érintettek az idei szezonban eddig átlagosan 5 napra kötöttek utasbiztosítást, több mint 10 ezer forintos átlagdíjon. A legtöbben egyébként az utazás előtt 1 nappal kötötték meg a biztosításukat.
Ausztria az élen
Az összeállításból kiderül az is, hogy hova utaztak azok, akik nem a síterepet választották célpontnak. Ebben az összevetésben is Ausztria vezet, mégpedig 20 százalékos aránnyal. Utána Románia következik 13 százalékos eredménnyel. Szinte holtversenyben végzett a harmadik helyen Olaszország, Lengyelország, Spanyolország és Németország. Utóbbi országokba ment az utasbiztosítás kötők 10-10 százaléka. Ők azonban a síelőknél hosszabb időszakot töltöttek külföldön, átlagosan majdnem 8 napot.
Marginális tétel a biztonság
Bármilyen külföldi utazás esetén érdemes biztosítás kötni, de különösen igaz ez, ha síelésről van szó. A síterepeken történt baleseteknél az esetleges hegyi, akár helikopteres mentés, azonnali orvosi ellátás ugyanis igen költséges dolog, több millió forintba is kerülhet
- mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. Ehhez képest az utasbiztosítás költsége elenyésző.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az utasbiztosítások között mind a díjakban, mind a kapcsolódó szolgáltatásokban van különbség, ezért érdemes körültekintően választani. Ha valaki autóval utazik külföldre - akár síelni, akár csak városlátogatásra -, akkor érdemes assistance-szolgáltatással kombinált utasbiztosítást kötni, amely megoldást nyújt az esetleges műszaki hiba esetére is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







