Az emberi tevékenység nemcsak üvegházhatású gázokat bocsát ki, hanem apró, szilárd vagy cseppfolyós légszennyező ún. aeroszol-részecskéket is.
Több százezer magyarra vár plusz kiadás, ha túl későn lép ebben az ügyben: sok pénzről van szó
A lakásbiztosítási kampány végére mintegy 360 ezer szerződésváltásra, és további 400 ezer szerződés átdolgozására számít a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) - jelentették be a szövetség mai sajtótájékoztatóján. Mindez az aktív ügyfélérdeklődésnek, valamint a biztosítók közti verseny további élénkülésének egyaránt köszönhető.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének tagságát képező alkuszok tapasztalata szerint a kampányban megkötött lakásbiztosítások átlagos díja 36 ezer forint körül mozog, ami gyakorlatilag megegyezik az előző évi kampányban tapasztalt átlaggal. Idén is kiemelt szerep jut a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításoknak (MFO), amelyek most 28-30 százalékos részarányt képviselnek az alkuszok által közvetített lakásbiztosítások között.
Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke hangsúlyozta:
A lakásbiztosítási kampány mindenki számára kedvező alkalom a meglévő biztosítási szerződés felülvizsgálatára, mivel az ügyfelek a korábbi díjon akár az eddiginél nagyobb biztosítási védelemre is szert tehetnek Különösen akkor érdemes az összehasonlítást elvégezni, ha arra az elmúlt 2-3 éven belül nem került sor. Azonban sosem szabad szem elől téveszteni, hogy a díj szintjénél fontosabb, hogy a megkötött szerződés megfelelő biztosítási fedezetet nyújtson minden fontos kockázatra.
Míg a szerződések átdolgozása jellemzően a biztosítók közvetlen megkeresése nyomán zajlik, az új szerződések kiválasztásában és megkötésében kulcsszerep jut a független alkuszoknak, akik lehetővé teszik a biztosítások egyszerű, széles körű összehasonlításának lehetőségét. Az eddigi tapasztalatok szerint a márciusi kampány új szerződéseinek mintegy 40 százalékát ez a csatorna biztosítja. A feltörekvő szereplők jelentős saját értékesítő hálózat híján elsősorban az alkuszi közvetítés révén kerülnek kapcsolatba új ügyfeleikkel.
A korábbi tapasztalatok is azt vetítik előre, hogy a váltók jelentős része, akár 40 százaléka is az utolsó héten fog lépni. Emiatt arra lehet számítani, hogy egyes biztosítók a hónap második felében módosításokat hajthatnak végre a tarifáikban, ezzel esetleg befolyásolva a díjsorrendet is.
– mondta Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Amire feltétlenül figyelni kell
Besnyő Márton, a FBAMSZ Gépjárműbiztosítási és Digitális Szekciójának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai ingatlanállomány jelentős része még mindig alulbiztosított, az új szerződés megkötésekor pedig a fő szempont ennek kiküszöbölése kell legyen. Az egyik fontos feladat a megfelelő újjáépítési érték beállítása: ma már négyzetméterenként legalább 600 ezer forinttal kell számolni, a megfelelő biztosítási fedezet eléréséhez. „Az ingóságok esetében is nagyon gyakori az alulbecslés: a gondoltnál akár 100 százalékkal is nagyobb lehet ezek tényleges összértéke” – tette hozzá a szakember.
Felmondás esetén mindenképpen rendezni kell a meglévő biztosítás díját – az előzményszerződés idén már egységesen április 30-án szűnik meg. Bár a kampányidőszakban kötött új szerződés csak május 1-jétől lép hatályba, célszerű azt a felmondással egy időben, azonnal megkötni.
A lakásbiztosítási kampány végére, március 31-én éjfélig a szerződések felmondásának be is kell érkeznie a meglévő biztosítóhoz. Amennyiben erre nem kerül sor, a meglévő szerződés érvényben marad, és azt legközelebb a szerződés szerinti évforduló időpontjára mondható fel – amit legalább 30 nappal az évforduló előtt kell bejelenteni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







