-10 °C Budapest

Az APEH a fiatalokat (is) próbára teszi

2009. november 2. 15:32

Nevezéssel indul az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal középiskolai vetélkedője, a RangAdó 2. A tavaly nagy sikerrel zajlott versengés célja a felnövekvő nemzedék adótudatosságának formálása, a tanulók adózási ismereteinek állandó bővítése.

A tavalyi első vetélkedőre 194 iskola 664 csapata nevezett. Az APEH azt reméli, hogy az idén is legalább ennyien, vagy még többen jelentkeznek az adózási ismeretekbe szórakoztatva betekintést nyújtó megmérettetésre.

A verseny ezúttal is hasonló rendszerben zajlik, mint a tavalyi debütálásakor, vagyis három internetes forduló után a regionális, majd az országos döntőket tartja meg az adóhatóság. Továbbra is 5 fős középiskolai csapatok nevezhetnek a vetélkedőre, az APEH internetes oldalán megtalálható jelentkezési lap kitöltésével. A csapatok e hét hétfőtől péntekig, azaz november 2-ától november 6-áig jelentkezhetnek az adózási tudáspróbára.

A RangAdó 2. első fordulójának feladatsora november végén jelenik meg, és egy hét áll rendelkezésre a kérdések megválaszolására.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42