Így változik keddtől a veszélyhelyzet itthon: fontos módosítás készül a lakásvásárlásoknál is
November 1-től újra kihirdetik a vezsélyhelyzetet, és módosul az 5%-os lakásáfára vonatkozó rendelet is.
November 1-től újra kihirdetik a vezsélyhelyzetet, és módosul az 5%-os lakásáfára vonatkozó rendelet is.
A regisztráció a feldolgozóipari kkv-knak hamarosan, 2022. október 20-án indul.
Pénteken volt esedékes az idei év utolsó, előre bejelentett időpontú hitelminősítése Magyarországnak. Hogy állunk most?
Az Európai Bizottság uniós gázársapka bevezetését javasolja, a bejelentés hírére esni kezdett a földgáz piaci ára.
Mit jelent az államcsőd? Mikor következik be, és mi történik államcsőd esetén? Mennyire valószínű 2022-ben Magyarországon államcsőd? Mi történik a megtakarításokkal?
Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége évről-évre emelkedik. Nem véletlen, ugyanis aki nem lép időben, igen nehéz helyzetbe kerülhet idős korára.
Pár éve még öntötték bele a pénzt, mostanra már nem éri meg profi e-sportolónak lenni.
Nagyjából évi 4,5 milliárd forint értékű vagyonhoz jut az állam az örökös nélküli halálesetek következtében.
A kormány az eddigi 70-80 ezernél összességében jóval alacsonyabb létszámmal, csak az ország ötödében folytatja a közmunkaprogramot szeptembertől.
Nyugdíjas lett Bíró Ica, ám kénytelen dolgozni, hogy megéljen.
Nem terhelhetik rá az ügyfeleikre a pénzintézetek a különadót, mert akkor lecsap a kormány.
A központi költségvetés deficitje éppen háromszorosa lett a tavalyi 890 milliárd forintnak.
Az elmúlt két és fél hónapban az állam egyszer sem élt a gabona-elővásárlási jogával. A kormány még március elején határozatban hirdette ki a rendeletet.
A célja továbbá, hogy mindent magyar építészek tervezzenek, mindent magyar vállalatok építsenek.
Hiába várták sokan, végül nem állította meg a gabonakivitelt a kormány exportkorlátozása.
Szerdán már a benzinkutak bezárásának híre is megjelent a sajtóban, mostanra sokadik támogatásról döntött a kormányzat.
Az Alkotmánybíróság több mint egy évig nem foglalkozott a beadvánnyal, de most megtárgyalta és elutasította.
A mai napon elkezdődött a 13. havi nyugdíj folyósítása. De vajon pontosan kinek jár 2022-ben a nyugdíjemelés és pontosan mik a nyugdíj utalási időpontok az idén?
Az állam 45 százalékos részesedést szerez a magyar Aegonban és az Unioin Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-ben. Az egyetértési nyilatkozatot ma írhatják alá.
Állítólag a felek 4,44 milliárd eurós vételárban egyeztek meg, és az állam mellett az Indotek és a Mol is érdekelt az ügyletben.