Így játsszák ki az élelmesek a csúcsdrágulást: ez a 15 trükk minden bevásárlásnál működik
Ha ezeket a tippeket megfogadod, még a jelenlegi árak mellett is sokat spórolhatsz a nagybevásárláson.
Ha ezeket a tippeket megfogadod, még a jelenlegi árak mellett is sokat spórolhatsz a nagybevásárláson.
Ugyan az élelmiszerek drágulásának lassulására lehet számítani a jövőben, azonban az ellátási gondok még súlyosabb problémát jelenthetnek.
A KSH legfrissebb statisztikái szerint ugyanis 11,7 százalékkal nőttek átlagosan az árak 2021 júniusa és 2022 júniusa között Magyarországon. Nem véletlen, hogy az emberek egyre megfontoltabban vásárolnak.
Akár 400 ezer forintot is kereshet egy diákmunkás egy hónap alatt, de így sincs elég munkavállaló a piacon.
Egyre népszerűbbek a hűségprogramok.
Júniusban az éves infláció 11,7 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy havi szinten 1,5 százalékkal nőttek az árak. Szakértők szerint újabb, nagyobb inflációval kell számolnunk.
Egyelőre semmi jele annak, hogy lassulna az inflációs ütem, júniusban ismét rekordot dönthetett a fogyasztói árak emelkedése a VG-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Nagyon sok olcsóbb, saját márkás terméket veszünk, elindult a "lefele vásárlás"
Nem kell attól tartani, hogy bármiből komoly hiány lesz, viszont az, hogy elszáll egyes termékek ára, sajnos ténykérdés - fogalmazott Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezetője.
Tovább növelheti az élelmiszerárakat és a hazai élelmiszergyártó cégek problémáit a Neta emelése, pedig továbbra sem leszünk egészségesebbek tőle.
Ilyen mértékű infláció mellett egyik hónapról a másikra kerülhetnek a háztartások nehéz anyagi helyzetbe.
Hamarosan bejelentést tesz az élelmiszer árstopról Orbán Viktor. A kormány a mai ülésén tárgyalja a május elsején lejáró intézkedés jövőjét.
A kormány a mai ülésén dönt a hét végén lejáró élelmiszerárstop sorsáról: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt, a döntés előtt töb szempontot is megvizsgálnak.
Az élelmiszerárak és az energiaszámlák növekedése a vendéglátóiparban és a turizmusban is érezteti majd hatását.
A válságtényezők a világ szegénységi szintjének növekedéséhez vezethetnek az energia-, műtrágya- és élelmiszerárak hirtelen megugrása miatt - mondta a Világbank elnöke.
Orbán Viktor nem rég elhintette, hogy továbbra is marad az árstop egyes termékekre. A tárgyalások azonban még mindig nem kezdődtek meg.
A műtrágya emelkedő ára az élelmiszerárakban is meg fog jelenni.
A fekete-tengeri térségben tapasztalható feszültségek miatti aggodalmak már a háború kirobbanása előtt is terhelték a mezőgazdasági piacokat.
Amint lejár a kormányzati árstop, a magyar kisboltokba is berobban az orosz agresszió hatása.
Megnéztük, miként reagáltak a stopra a nagyobb boltok, illetve mit gondolnak az árak alakulásáról a szakemberek. De megnéztük azt is, milyen lehetőségek vannak a csirkehús pótlására, ha kevesebbet költenénk rá, vagy tartanánk egy-két húsmentes napot.