A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
A kormány nemzeti konzultációt hirdetett, melynek témája többek között az ország gazdasági helyzete és az Oroszország ellen bevezetett szankciók – derül ki a kormány Facebook-posztjából.
A kormány már korábban bejelentette, milyen témákból tart nemzeti konzultációt, most viszont kijöttek a konkrét kérdések is a kormány Facebook-oldalán. A leveleket péntektől postai úton is kézbesítik a következő hét kérdéssel:
- Ön egyetért-e a brüsszeli olajszankcióval?
- Ön egyetért-e a gázszállításokra vonatkozó szankcióval?
- Ön egyetért-e a nyersanyagokra vonatkozó szankcióval?
- Ön egyetért-e a nukleáris fűtőelemekre vonatkozó szankcióval?
- Ön egyetért azzal, hogy a paksi beruházásra is terjedjenek ki a szankciós intézkedések?
- Ön egyetért a turizmus korlátozásával járó szankciókkal?
- Ön egyetért az élelmiszerárak emelkedését okozó szankciókkal?
Íme egy korábbi cikkünk az utolsó kérdé margójára:
Címlapkép: Getty Images
#kormány
#facebook
#drágulás
#infláció
#konzultáció
#élelmiszerárak
#árdrágulás
#nemzeti konzultáció 2020
#orosz-ukrán válság
#orosz-ukrán krízis
#orosz-ukrán háború
#szankciók
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. március 16. 16:55
Media1
2025. december 2. 13:23
MEDIA1 | 2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor | 2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog | 2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal | 2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
Gazdaság legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 17. 06:30

Pénzcentrum | 2026. március 17. 05:35

Agrárszektor | 2026. március 17. 07:07




