Ünnep a munkahelyen: sok helyen elvitte a vírus, de van, ahol megoldják
Valahol kreatívkodnak, máshol csomagot adnak, van, aki megspórolja ez után az év után.
Valahol kreatívkodnak, máshol csomagot adnak, van, aki megspórolja ez után az év után.
Rengeteg karácsonyi film és sorozat már most elérhető az HBO GO és a Netflix műsorában, mellyel ünnepi hangulatba hozhatjuk magunkat a tévé előtt a négy fal között is.
Most annak jártunk után, hogy mennyibe kerülnek idén a különböző fenyőfák. Valamint, hogy mennyiből ússzuk meg, ha ragaszkodunk a hagyományokhoz és vágott fenyőt választunk. Lássuk az eredményeket!
2020-ban november 29-én lesz advent első vasárnapja, kezdete mindig a karácsonyi előtti negyedik vasárnapra esik. Ilyenkor gyújtják meg az adventi koszorúk első gyertyáját.
A forralt bort viszont magunknak kell megfőzni...
Cikkünkben most annak jártunk utána, hogy a nagyobb áruházakban mennyiért juthatunk a legismertebb, legkedveltebb virágokhoz, amiket ilyenkor az emlékezéshez vásárolunk.
Jobb lesz inkább odafigyelni.
Rengeteg indulnak most útnak.
Augusztus 20-a államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe, emellett a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.
Az ország számos pontján készülnek programokkal augusztus 20-án, persze szigorúan a vírushelyzetre vonatkozó szabályoknak megfelelően. Most körülnéztünk, mire számíthatunk a nagyobb városokban, szerte az országban.
Rengeteg képet lehetett látni az interneten a 10000. epizódot ünneplő Barátok közt stábról. A színészek egy hatalmas tortával fotózkodtak, amit egy fiatal tehetséges vidéki lány készített és mint megtudtuk, az édesség az utolsó szeletig elfogyott.
Így biztosan nem fogunk mellélőni.
Semmi sem lehetetlen.
Érdemes megfogadni a szakember tanácsait.
Azoknak, akiknek kertjük vagy kisebb földjük van, éppen ezért érdemesebb lenne újrahasznosítani a fenyőt. Most azt is megmutatjuk, hogyan!
Van, aki milliókat is.
Ne megszokásból közlekedj!
Te ismered, milyen karácsonyi szokások, hagyományok léteznek? A HelloVidék összegyűjtötte, milyen hiedelmek kapcsolódnak az év végi ünnepekhez.
Nem megengedhető, hogy ne legyen véradás a két ünnep közötti időszakban.