Óriási tragédia a családoknál: ezért mondanak le magyar anyák a saját gyermekükről - ez lesz velük
2022-ben 5 gyermeket helyeztek el csecsemőmentő inkubátorban, de az az érték évről-évre meglehetősen ingadozó, 2014-ben ez a szám 11 volt.
2022-ben 5 gyermeket helyeztek el csecsemőmentő inkubátorban, de az az érték évről-évre meglehetősen ingadozó, 2014-ben ez a szám 11 volt.
A kórházban hagyott újszülött helyzetének rendezése érdekében az anya kérhetné adatainak titkos kezelését.
Egyre gyakrabban hallani olyat, hogy szülés után a nők a 3 éves szabadság kivárása helyett már visszatérnek a munkaerőpiacra.
A császármetszések emelkedő arányát nem magyarázza önmagában az anyák emelkedő átlagéletkora.
Felmérések alapján a dolgozó védőnők ötöde, tehát nagyjából 1000 védőnő helyettesít, az újraszervezett rendszerben viszont ezért elég kevés pénz jár.
Családi összejövetelek elengedhetetlen témája a gyerekek első szava, ami minden családban más és más.
Vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette fejlődésüket.
A házasságon kívül született gyermekek aránya drasztikusan csökkent, utoljára 2001-ben volt ilyen alacsony az arányuk.
Megszületett az ítélet annak a nőnek az ügyében, akinek a hanyagsága miatt forró vízzel égette össze magát két kisgyermek Miskolcon. Az asszonnyal szemben gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó súlyos testi sértés vétsége,
A 30 év alatti fiatal anyáknak nyilatkozniuk kell a kifizető felé, mégpedig a bérszámfejtést, kifizetést megelőzően.
A tegnap megjelent Magyar Közlönyben található friss rendelet szerint a 30 év alatti tanuló és friss diplomás nők teljes diákhitel-elengedést is kaphatnak.
Orbán Viktor tegnap az azonnali kérdések órájában jelentette be, hogy a 2023-as költségvetés decemberi véglegesítésekor kibővülhet az szja-mentesség a 25-30 éves nőkre.
Magyarországon mindösszesen az édesanyák 49 százaléka táplálja kizárólag anyatejjel a csecsemőjét 4 hónapos korig, 36 százalékuk pedig 6 hónapos korig.
Kevés szó esik az apai életkor és a születendő gyermek egészségi állapota közötti összefüggésekről, pedig bizony az apán is sok múlik.
Az anya-lánya páros hivatalosan is dolgozhat cukrászként, sikeres vizsgát tettek. A Pénzcentrum most megnézte, mennyit kereshetne új szakmájában Győzike felesége és lánya.
A nem invazív prenatális tesztek a magzat kromoszómaállományára következtetnek és képesek kimutatni a genetikai betegségek kockázatát az adott terhességben.
A GYED extra egyes esetekben nem javít, hanem éppenhogy ront az anyák munkaerőpiaci helyzetén.
A magzat immunrendszerének fejlődését befolyásolja az anya koronavírussal való megfertőződése a várandósság során
Tavaly mintegy 57 ezer négy- vagy többgyermekes anya nem fizetett egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem.
Egy új kutatás kimutatta, hogy a vakcina felvétele után a szoptató kismamák tejében is magas az antitest szám. A Covid - vakcina így nem csak a mamát, de a babát is megvédheti.