0 °C Budapest
Photo of young mum who is working from home with baby boy

Közel az összeomlás: se védőnő, se gyerekorvos nem lesz rengeteg helyen, ha ez így megy tovább

2023. november 21. 08:15

Csaknem ötezer körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő, miközben sok helyen gyermekorvos sincs – tudta meg a Népszava. Sok helyen hetente alig 10 óra jut egy körzetre.

„Minden anyukának, várandós kismamának és kisgyereknek joga van a minőségi védőnői ellátáshoz. Ezt az esélyegyenlőséget azonban ma nem tudja biztosítani rendszer. Nagy a mozgás, de jelenleg 277 területi és további 50 iskolai védőnői állás betöltetlen. Ez önmagában 714 feladatellátási helyet érint, de ennél jóval több helyen oldják meg a feladatot helyettesítéssel” – fogalmazott Szalainé P. Boglárka a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője.

„A csaknem 5000 védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő. Az üres állások mellett ugyanis a gyesen és tartósan távol lévők feladatait is a szomszédos körzetből érkező kollégák látják el” – magyarázta a szakember, aki szerint a nagy számú helyettesítés önmagában is nehéz helyzetet teremt, hiszen egy-egy körzetben 200, de akár 350 gondozott – gyermek, várandós - is lehet. Erre terhelődik rá a helyettesített körzet összes feladata.

Felmérések alapján a dolgozó védőnők ötöde, tehát nagyjából 1000 védőnő helyettesít (a betöltetlen vagy tartósan távol lévő kolléga körzetét esetenként 2 vagy 3 védőnő látja el megosztva). Mivel az osztott figyelem a saját körzetét is hátrányosan érinti, az mondható, hogy 2500-3000 feladatellátási helyen nem jut a gondozottakra megfelelő mennyiségű idő és figyelem. A NEAK összesen 10000 feladatellátási helyet tart nyilván,
így az ellátottak 25-30 százalékának sérül az egyenlő ellátáshoz való joga - írja a lap.

A nyáron történt változást követően, amely szerint a védőnői körzetek fenntartói az önkormányzatok helyett a területileg illetékes kórházak lettek, csak tovább romlott a helyzet a lap szerint. Azt írják, az általános tapasztalat szerint a fix bérelemek nem változnak, ellenben a helyettesítésre jó néhány helyen új elszámolást állítanak be: a korábbi heti 20 óra, vagyis félállás helyett csak 10 órát számolnak el. A helyettesítési óraszám csökkentésével párhuzamosan erősen visszahúzták az ezért járó díjazást is: több megyében a havi bér 12,5 százalékát fizetik azért, hogy a védőnő a vállára vegyen egy ellátatlan körzetet - mondta el a szakember.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Arra is kitért, hogy már üzemanyag költségtérítést sem kapnak a védőnők, így a helyettesítésért járó kevés pénzt gyakran elviszi az utazási költség a körzetek között. Aligha meglepő módon egyre többen adják vissza a helyettesített körzeteket, havi 50 ezerért senki nem veszi a nyakába 100-150 gyerek, kismama ellátását. Így egyre több lesz a teljességgel ellátatlan körzet – mutatott rá Szalainé P. Boglárka.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?