Meddig mehet ez még? Akkora a munkaerőhiány ebben a szakmában, hogy már életek múlhatnak rajta
Az állami szervek kötelesek lennének megfelelő támogatott lakhatást biztosítani, ahol a felnőtt fogyatékos emberek az önálló életükhöz kapnak segítséget.
Az állami szervek kötelesek lennének megfelelő támogatott lakhatást biztosítani, ahol a felnőtt fogyatékos emberek az önálló életükhöz kapnak segítséget.
A levélben szó esik a teljesítményalapú bérezésről, a szabadságokról, a munkaterhekről és a fegyelmi eljárás visszakerüléséről.
A jelentésből az is kiderül, hogy amíg Budapesten és Pest megyében 100 ezer lakosra 5 mentőautó jut, addig az ország többi területén közel kétszer annyi.
Módosították a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének, használatának szabályairól szóló rendeletet.
Egyelőre pusztán ígéret érkezett az e területre vonatkozó jövőbeni béremelésre is.
A Belügyminisztérium szerint ennek az lehet az oka, hogy az emberek aggódni kezdtek a háború kitörése után.
2022-ben jóval több tűzeset történt Magyarországon, mint 2021-ben. A főkolompos pedig a súlyos asztály volt.
A Belügyminisztérium (BM) 2023. júliustól egységesen 18 százalékos alapbéremelést javasol az ápolóknak, és emelni javasolja az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók bérét is.
Aki jobban tanít, többet foglalkozik a gyerekekkel, jobban kereshet - közölte a Belügyminisztérium.
Repülőrajtot vettek a zöld rendszámok 2023-ban: az első negyedévben 13,5 százalékkal többet adtak ki belőlük, mint 2022 ugyanezen időszakában.
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint nem szerencsés a jelenlegi bérhelyzetben tovább differenciálni a fizetéseket.
A háziorvosi finanszírozási (indikátor-) rendszer átalakításával a cél az, hogy az orvosok munkaterhelésüknek megfelelő pénzügyi juttatásban részesüljenek.
A Belügyminisztérium március 14-én hirdette ki a 2023-as szociális tüzelőanyag-pályázatot, melynek keretösszege a megemelkedett tűzifa árak ellenére sem emelkedett 2018 óta.
Jövőre belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába
Már akár a mai napon elfogadhatják a Belügyminisztérium (BM) hétfőn benyújtott javaslatát, amely eltörölné a kötelező Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagságot.
Benyújtott a belügy egy javaslatot, amely eltörölné a kötelező kamarai tagságot és a folyamatban lévő etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanács venné át.
Azt szeretnék elérni ezzel, ha a közlekedés oktatása minél terjedelmesebben beszivárogna az iskolákba.
Hosszútávú, kormányokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara
Új rendszerben értékelnék a tanárok és az iskolaigazgatók teljesítményét a magyar iskolákban.
Horvátország schengeni csatlakozás után lebontják a határkerítést is. A Belügyminisztérium szerint már zajlanak a személyzeti átszervezések.