A Belügyminisztérium február közepén benyújtott törvénytervezete szerint a jövőben gyógyszerészek és szakápolók is jogosultságot kapnának az elektronikus vényírásra.
Hosszútávú, kormányokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ennek kikényszerítésére pedig nyomásgyakorló eszközök bevetésére kéri az orvosokat. Reagált a Belügyminisztérium, szerintük méltatlan a támadás.
Mint arról tegnap a Pénzcentrum is beszámolt, kormányzati ciklusokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ennek kikényszerítésére pedig nyomásgyakorló eszközök bevetésére kéri az orvosokat. A háziorvosok képviselői úgy döntöttek, hogy letétbe helyezik feladatellátási szerződésük felmondását és/vagy elzárkóznak az új ügyeleti szerződésük aláírásától, a szakellátásban dolgozó orvosok pedig úgy határoztak, hogy az önként vállalt többletmunkára vonatkozó szerződésük felmondását helyezik letétbe - ismertette az alelnök.
A küldöttgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Kincses Gyula, a kamara elnöke elmondta, a tavaly év végén elfogadott egészségügyi törvény és az ahhoz kapcsolódó rendeletmódosítások nemhogy csillapítják, hanem növelik az ellátórendszerben most fennálló zavarokat. Hozzátette, a döntéshozóknak többször jelezték a kifogásaikat, és megoldási javaslatokat is tettek, ám ezeket érdemben figyelmen kívül hagyták. A Belügyminisztérium azonban minderre az RTL Híradónak úgy regált,
folyamatosak voltak az egyeztetések az orvosi kamarával, az új típusú ügyeleti rendszerben a MOK javaslatait szinte kivétel nélkül átvezették. Sőt, a MOK háziorvosi csoportjának a vezetője korábban elfogadhatónak tartotta az új szerződéseket.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






