Új hírek a jövő évi minimálbérről: ekkora összegre számíthatnak a magyar melósok 2024-ben
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára új információkat közölt a várható béremelésekkel kapcsolatban.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára új információkat közölt a várható béremelésekkel kapcsolatban.
A minimális építőipari rezsióradíj idén 5856 forintra emelkedik az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége tájékoztatása szerint.
Komoly akadályokat kellene legyőzni ahhoz, hogy meg lehessen valósítani a minimálbérre és garantált bérminimumra vonatkozó reformtervet.
Állítólag összeolvadna a minimálbér és a garantált bérminimum, így 312 ezer forintra emelkedne jövőre a minimálbér a mostani 232 ezer forintról.
Lemondanának az évközi minimálbér-emelésről a szakszervezetek egy jelentős januári bérfejlesztésért cserébe.
Már tartanak az intenzív tárgyalások az európai minimálbér magyarországi bevezetéséről, a kormány pedig azt szeretné, ha a részletekről már az idén megállapodnának.
A szakértő szerint kicsi az esély, hogy valóban legyen évközi növekedés a minimálbér és a garantált bérminimum területén.
Köztisztviselői bértábla 2023: így számol a köztisztviselői bértábla kalkulátor 2023 évében. Mutatjuk, milyen szorzókat ad meg a köztisztviselői bértábla kalkulátor 2023 évétől.
Tervezett közalkalmazotti bértábla 2023: mutatjuk, mikor változik a közalkalmazotti bértábla 2023 évében, mennyit nőnek a fizetések a közalkalmazotti bértábla 2022 értékek óta?
Mennyi szabadság jár GYED után kalkulátor programunk szerint, mit mond a GYED kalkulátor 2023 évében, milyen adatokkal számol a GYED extra kalkulátor 2023 során?
Mi a CSED, a CSED hány nap alatt jár, CSED után mi jön az anyának? Tudd meg, mi az a CSED, mennyi a CSED összege a CSED kalkulátor szerint, mik a CSED 2023 évi szabályai?
GYES GYED kalkulátor 2023, GYES utáni szabadság kalkulátor 2023: mutatjuk, hogyan számol a GYES kalkulátor 2023 évében, mennyi a GYES összege, A CSED és a GYED összege!
Ugyan jelentősen emelkedik jövőre a minimálbér, a garantált bérminimum és a nyugdíjak is, könnyen lehet, ez nem lesz elég a brutális infláció mellett.
Mennyi a 6 órás minimálbér 2023 évében? 6 órás minimálbér 2023 és 6 órás szakmunkás minimálbér 2023: mutatjuk, mennyi a minimálbér 2023 6 órás munkaviszony esetén!
Kinek jár a garantált bérminimum 2023 évében, mennyi a garantált bérminimum összege 2023 évétől? 2023 garantált bérminimum emelés: mutatjuk, mennyit nő a garantált bérminimum!
Szakmunkás minimálbér 2023, garantált bérminimum 2023: mutatjuk, mennyi lesz a minimálbér 2023-ban, mennyi a bruttó és a nettó minimálbér. Mennyit nőnek a bérek 2023-ban?
2023. január elsejétől a minimálbér 16%-kal emelkedik és bruttó 232 ezer forint lesz. A garantált bérminimum eközben 14%-kal bruttó 296 400 forintra emelkedik
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azonnali sajtótájékoztatót tartott csütörtök délután a minimálbér-tárgyalások eredményéről.
Két oldalról is megerősítést kértünk a minimálbér és a garantált bérminumról való megegyezésről. Az érintettek elismerték, hogy nagyon közel a megállapodás.
A minimálbér 16, a garantált minimum pedig 14 százalékkal lesz magasabb, mint az idén volt.