Elképesztő: már a takarítónak is többet fizetnének, mint a magyar pedagógusnak
Egy hirdetés tanúsága szerint már takarítónak is érdemesebb elmenni, mint tanárnak - előbbivel többet lehet ugyanis keresni.
Egy hirdetés tanúsága szerint már takarítónak is érdemesebb elmenni, mint tanárnak - előbbivel többet lehet ugyanis keresni.
Miután nem sikerült megegyezésre jutnia a kormánynak és a pedagógus szakszervezeteknek a tanárok béréről, szeptember elsején polgári engedetlenségi akcióba kezdtek több iskolában.
Van olyan menzai szolgáltató, aki ezt nem bírja az elszálló árakat: szerzősést bont.
Jövő hétfőig lehet jelentkezni az ősszel tartandó közép- és emelt szintű érettségikre.
Már most rengeteg tanár hiányzik a közoktatásból, ez pedig később kihathat a munkaerőpiacra is.
Szeptember 2-ra gimnazista diákok több tízezres tüntetést szerveznek.
Magyarországon erős összefüggés van a diákok társadalmi státusza és iskolai teljesítménye között.
A végzős gimáziumi diákok számára a mostani időszak különösen stresszes, hiszen hamarosan kiderül, hogy hol tudják folytatni tanulmányaikat.
Míg az Európai Unió tagállamaiban egyre csak csökken azoknak a száma, akik az oktatást fiatalon otthagyják, addig vannak országok, ahol ez a tendencia nem igaz.
A mai oktatás színvonalának tartásakor a kulcskérdés az, hogy meddig van kedvük a tanároknak azon a színvonalon végezni a munkát, mint korábban - mondta dr. Erős-Honti Zsolt.
Az érettségi szezon második hetében a nemzetiségi nyelv és irodalom, a kémia, a földrajz, az ágazati szakmai vizsgatárgyak, a biológia és a társadalomismeret is sorra kerülnek.
9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, ma a német nyelvvel folytatódnak a vizsgák.
Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák: a végzősök ma angol nyelvből közép- és emelt szinten adhatnak számot a tudásukról.
Nagy bajba került a magyar kémiaoktatás: évről évre kevesebben jelentkeznek tanárszakra, és közülük is csak a fele választja a közoktatást.
A diákok arról számoltak be, hogy nem sikerült rosszul a dolgozat.
Egy lexikon előszava alapján kell kérdésekre válaszolni a magyarérettségin, a szövegalkotási feladatnál a memoriterekről kell érvelni, vagy egy iskolagyűlési hozzászólást írni.
Megérkeztek a középiskolai felvételi ponthatárai, erre számíthatnak a diákok szeptembertől.
Tulajdonképpen kiknek készül és mire jó egy ilyen lista?
Javarészt budapesti intézmények vezetik a 2022-es gimnáziumi rangsort. A 10 legjobb közé csupán a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium fért be a fővároson kívülről.
Angol nyelvű vitaversenyt rendeztek magyar középiskolásoknak.