Hőségriadó! Brutál forróság érkezik, ezekre a megyékre riasztást adtak ki
M agas középhőmérsékletre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
M agas középhőmérsékletre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
A nyugat-dunántúli toplistát aszerint állítottuk össze, hogy arányaiban hol nőtt a legnagyobb mértékben az állandó lakosság.
Jelenleg kedvezőbb az albérlet-, valamint a lakás- és hitelpiaci környezet a bérlők és vásárlók számára is, a helyzet azonban várostól, igénytől függően nagyban változhat.
Vasárnap két, hétfőn az összes vármegyében elsőfokú riasztást lesz érvényben elsősorban zivatar, illetve felhőszakadás okán.
Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt.
A szombathelyi Savaria InterCity vonatok helyett Csorna és Szombathely, a személyvonatok helyett Csorna, Porpác, és Szombathely között kell pótlóbuszra átszállni.
Május 27-től október 6-ig pályafelújítás miatt változik a közlekedési rend a Győr-Veszprém vonalon.
10,84 évig kell dolgzozni a budapesti átlagfizetésért, hogy az ember tudjon vásárolni egy 75 négyzetméteres lakást.
Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb egy hónapig elrendelték a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottjának letartóztatását.
Foglalkoztatnak külföldi munkavállalókat az Audi Hungáriánál, többségük a Volkswagen Konszern más országokban működő gyáraiból érkezik Győrbe.
A tájékoztatás szerint a munkálatok miatt kedden az M1-M7-es autópálya közös szakaszán, a Győr felé vezető oldalon csak egy sávon haladhat a forgalom.
Ki akarták bontani cellájuk falát fogvatartottak Győrb, arra nem gondoltak, hogy jutnak le a második emeletről
Egy csatornafedél vitte le az autó alját Győrben, a kár több száz ezer forintra tehető.
Győr vonzáskörzetéhez 68 település tartozik, egy évtized alatt jelentősen megnövekedett lakosságszámmal.
Tavaly 1 660 425 motort gyártottak Győrben, köztük 114 058 elektromos hajtást. Az előző évben 177 775 darab járművet állítottak elő, 6641-gyel többet, mint 2022-ben.
Továbbra sincs megállapodás a bérekről az Audi Hungaria Zrt. és a munkavállalókat képviselő szakszervezetek között.
A bíróság május negyedikéig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását, a történtek után pedig az országos rendőrfőkapitány visszavonta a győri rendőrkapitány vezetői kinevezését.
Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyében egy nap alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat hétfőn.
Irány a Szigetköz! Tudd meg, milyen történelmi események formálták ezt a kistájat, milyen látnivalókat érdemes megnéznünk itt és mi mindent kóstolhatunk a térségben!
Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.