Egy budapesti halálos baleset után újra előkerült a kérdés: a technológia segíthet kockázat nélkül megállítani a menekülő autósokat.
Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt a Volánbusz és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség Zrt. az egy évig tartó mintaprojektje során - jelentette be pénteken a közlekedési társaság és az ügynökség.
A kísérleti projektjében a HUMDA a közösségi közlekedésben történő felhasználás lehetőségeit vizsgálja: Győr, Zalaegerszeg és a fővárosi agglomeráció mellett Debrecenben, Kecskeméten, Kaposváron és Miskolcon is, ahol időszakosan forgalomba álltak és állnak majd a hidrogén-üzemanyagcellás buszok.
Június 1. és 27. között egy hidrogénmeghajtású, Solaris Urbino 12 Hydrogen típusú járművet próbálhatnak ki az utasok Győr helyi közlekedésében, a Volánbusz honlapján elérhető menetrend szerint. A jármű az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével áll forgalomba.
A 12 méteres, háromajtós, légkondicionált Solaris Urbino autóbusz 29 ülő és 58 álló utas szállítására alkalmas. A Prim-Vol Trade Kft. által biztosított buszban egy 70 kilowatt (kW) teljesítményű hidrogén-üzemanyagcella működik. A járművet egy ZF AV 130 integrált elektromos motor hajtja. A tetején elhelyezett 1560 literes térfogatú kompozit hidrogéntartályok egyszeri feltöltésével 350-400 kilométert képes megtenni a busz. A tartályokban összesen 36,8 kilogramm hidrogéngázt lehet tárolni 350 bar nyomáson. A zöldhidrogént a Messer Hungarogáz Kft. szolgáltatja, az autóbusz töltése a Volánbusz győri telephelyén történik.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy a Volánbusz folyamatosan végez utasforgalmi próbákat különböző típusú, alternatív meghajtású autóbuszokkal. A társaság 2022 februárjában Kőbánya-Kispest és Vecsés között már sikerrel tesztelte ezt a járműtípust is, amely idén májusban Zalaegerszeg helyi közlekedésében vett részt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép forrása: MTI/Mónus Márton
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







