Durva pénzekbe kerül a babavárás: ilyen költségekkel számolnak a szülők
Akár milliós összeg is lehet a babacsomag.
Akár milliós összeg is lehet a babacsomag.
Összeszedtük azokat a leggyakoribb hibákat, amelyeket elkövetnek az újdonsült anyukák: ezekre figyelj, és nem lesz baj!
Sokszor lehet hallani, hogy 40 év felett számos több kockázattal, mint előnnyel jár gyermeket vállalni. Vajon tényleg így van?
A program indulása óta rengeteg érdeklődő kattintott a HelloVidék falusi csokkal foglalkozó aloldalára, most pedig azt néztük meg, hogy a statisztikáink alapján mely megyékben és településeken van a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt.
Tényleg kihagyhatatlan?
Apránként derülnek ki a részletek arról, melyik banknál milyen feltételek mellett igényelhetjük július 1-től a babaváró hitelt.
Egy friss Facebook-hirdetés szerint először toboroz spermadonorokat egy cég Magyarországon. A programba nem egyszerű bekerülni, ám aki sikeresen veszi az akadályokat az 200 ezer forinttal lehet gazdagabb a három hónapos kaland végére, ami nem kevés pénz. És emellé még extra, ingyenes szolgáltatások is járnak a donoroknak, mint például az igen teljeskörű egészségügyi kivizsgálás.
Több százezer forintot fizethetnek a szülők.
Egyre aggasztóbb a helyzet.
Orbán elárulta: a bankokkal nem egyeztettek előtte, de a 10 milliós összeg garantált hitel lesz, nem jelent kockázatot a bankoknak. \"Ha az egyik nem adja, majd adja más\" - mondta a miniszterelnök, aki szerint, lesz hitelbírálat is.
Újabb részleteket árult el Novák Katalin.
7 pontos, családvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor. A HelloVidék mutatja a részleteket.
Megyére bontottuk a friss adatokat. Mutatjuk, mi változott 2001-hez vagy akár 2010-hez képest.
A kutatásból az is kitűnik, melyik magyar megyékben a leggyakoribb a gyermekvállalás.
Azt is mutatjuk, a nők hány százaléka nem vállal soha gyermeket.
Minél korábban el kell kezdeni megtakarítani a pénzt.
Néhány milliós megtakarítás már komoly eredménynek számít.
Kiszámoltuk: ennyibe kerül, ha bevállalsz egy, kettő, vagy három gyereket.
Hét évet vártak a szülők Izabellára, ma 11 hónapos.
A főnök és a kollégák is más szemmel néznek rájuk.