0 °C Budapest

Óriási veszélyt rejt a kései anyaság: nagy szenvedés lehet a kivárás vége

2019. március 25. 11:29

Magyarországon az első gyermeküket szülő nők átlagos életkora 28 év - derült ki egy friss jelentésből. Ezzel bár az EU-s átlag alatt szerepelnek a magyar nők, de a fenyegetettség mégis valós. Ugyanis az Európai Unió hivatalos statisztikái szerint a nők átlagéletkora évről-évre fokozatosan emelkedik Európában. Ez pedig súlyos kockázatokat jelent a még meg nem született gyermekekre.

Az első gyermeküket szülő nők átlagosan 29,1 évesek voltak az Európai Unióban - derült ki az Eurostat hivatalos statisztikáiból. Ez a szám ugyanakkor 2013-ban még csak 28,7 volt, azaz a jelentés szerint fokozatosan, évről-évre nő az első gyermeküket szülő európai anyák átlagos életkora.

Magyarországon az átlagot tekintve valamivel jobb a helyzet, mint Európában. Nálunk ugyanis az első gyermeküket szülő nők átlagos életkora pontosan 28 év, amivel az EU összesített listáján a 8. legjobb eredményét hozzuk. 

A lista élén egyébként Bulgária áll, ott az EU-s átlagnál általános 3 évvel szülnek először a nők, de Romániában és Lettországban is viszonylag fiatal az átlag. Ellenben a lista másik oldalán 5 ország is van, ahol az első gyermeküket vállaló nők átlagéletkora 30 év fölött van. Olaszországban, ahol legmagasabb ez a szám, a nők átlagosan 31,1 évesen szülik meg első gyereküket, de Spanyolországban is 30,9 az átlagéletkor, míg Luxembourgban 30,8. 

A velünk szomszédos országok közül Horvátország és Szlovénia is az EU-s átlag alatt helyezkedik el, ám Ausztriában a nők átlagosan 29,3 évesek első gyermekük születésekor. Ez például több mint egy évvel több a magyar anyák átlagéletkorához képest.

Egyáltalán nem mindegy, mikor

Bár a gyermekvállalás ideális esetben hosszú tervezés eredménye, és rengeteg tényező függvénye is egyben, egyáltalán nem mindegy, hogy a nők, milyen életkorban adják rá a fejüket. Egy friss kutatás ugyanis arra mutat rá, hogy az idősebb anyákat sokkal inkább veszélyezteti a vetélés, mint a fiatalabbakat - mutatta be a tanulmány eredményeit a DailyMail.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A téma fontosságát jól jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben egyre inkább nőtt az idős anyák száma a fejlett országokban, ugyanis sok helyen a nők először inkább karrierjüket egyengetik, és csak utána fordulnak a családalapítás felé. A későn szülés azonban hatással lehet nem csak különböző szövődmények kialakulási lehetőségére, de a vetések számára is. A Brit Orvosi Folyóiratban (BMJ) publikált új kutatás szerint 

a vetélés esélye 25-29 éves anyák esetében a legkisebb, pusztán 10 százalék.

Ez némileg növekszik 11 százalékra a 30-as éveik elején járó nők esetében, ám a 35-39 éveseknél az oddsok már 17 százalékosak. Innentől felfelé azonban a rizikó nagysága rakétaként lő ki. A kutatás szerint ugyanis a 40-es éveik elején járó nőknél a vetélés esélye már 32 százalék. De a 45 év felettieknél már 54 százalék. 

Ha ezeket a számokat összevetjük a magyar adatokkal, azt látjuk, hogy az első gyermeküket szülő magyar nők átlagéletkora még az ideális szakaszban van. Ám a folyamatos átlagéletkor növekedés azt is jelenti, hogy egyre több az idősebb korban gyermeket vállaló nő, akiknél például már a vetélés rizikója is sokkal magasabb, mint a fiatalabbaknál. 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?