Figyelem! Elérhető a nyomtatvány: aki ezt nem tölti ki, nem kap rezsikompenzációt januárra
Hétfőtől az MVM elérhetővé tette ügyfelei számára a januári rezsistop nyilatkozati felületeket.
Hétfőtől az MVM elérhetővé tette ügyfelei számára a januári rezsistop nyilatkozati felületeket.
Akár nyárig is eltartható a jó magyar házikolbász – és mindezt tartósítószer nélkül! Akad még néhány egyszerű praktika, amivel otthon is megőrizheted friss ízét!
A kormány decemberben döntött a programról, amely 2,5 millió forintos támogatást nyújt háztartási napelemes rendszerekhez kapcsolódó energiatárolók telepítésére.
Kikerült egy fontos kizáró ok, de közben szigorodtak a műszaki feltételek is – nem minden pályázónak lesz ez jó hír.
A kormány bejelentette a januári rezsistop részleteit: a rendkívüli hideg miatt megugrott fogyasztásra 30 százalékos kedvezményt adnak a háztartásoknak.
A Fővárosi Csatornázási Művek szerint a nedves törlőkendők és a csatornába öntött zsiradékok továbbra is komoly üzemeltetési kockázatot jelentenek Budapesten.
Hiába nőnek a bérek és javulnak a jövedelmi statisztikák, a magyar gazdaság továbbra is stagnál, a lakossági fogyasztás pedig csak mérsékelt ütemben bővül.
Az MVM részletes útmutatót tett közzé a lakossági gázfogyasztás csökkentéséről, rámutatva, hogy a háztartások földgázfelhasználásának mintegy négyötödét a fűtés teszi ki.
Az Aldi újabb jelentős árcsökkentési intézkedést vezet be: 14-féle friss csirkehús árát mérsékli.
A kormány 100 milliárd forintot szór szét a napelemes háztartások között: akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is járhat.
A múlt heti rendkívüli havazás miatt hároméves mélypontra esett a hazai napelemes áramtermelés, ami érezhető áremelkedést okozott a villamosenergia-piacon.
Régi mondás szerint az első hóban meg kell mosakodni, hogy egész évben szépek legyünk – de nemcsak a bőrünknek, a szőnyegünknek is jót tesz a hó. Használjuk ki, hogy hamarosan jön az újabb utánpótlás!
A Penny statisztikája alapján 2025-ben 5-ből 4 kosárba került valamilyen tejtermék.
Mindenki ajándékoz karácsonykor – de nem ugyanannyit. Mutatjuk, mennyit költenek a magyarok, és hol a legnagyobbak a különbségek.
A pályázat menetrendje szerint 2026 januárjában minden érintett HMKE-tulajdonos levélben kap tájékoztatást.
Cikkünkben sorra vesszük, mire jó a szódabikarbóna, mikor érdemes óvatosnak lenni vele és milyen esetekben érdemes inkább mást választani helyette.
A kormány 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást adhat a háztartási energiatárolókhoz, a pályázat 2026 februárjától indul.
2026 elején indítják el a 100 milliárd forintos keretösszegű lakossági napelemes energiatárolós pályázatot, amelynek részleteit Orbán Viktor jelentette be közösségi oldalán.
A lakosság többsége fontosnak tartja, hogy előre felkészüljön a karácsonyi kiadásokra
A GKI Gazdaságkutató szerint a magyar háztartások hitelállománya 2017 és 2025 első negyedéve között dinamikusan nőtt.