Lázár János bejelentette: teljesen átalakul a reptér megközelítése Budapesten
A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
Szakaszos burkolatfelújítási munkák kezdődnek az M2-es autóúton Vác térségében. A felújítás több ütemben, helyenként sávzárás mellett valósul meg.
Látványos szakaszához érkezett a mohácsi Duna-híd építése, és már az is kiderült, kiről kapja a nevét az ország egyik legfontosabb új hídja.
A lista nemcsak utazóknak hasznos – hanem mindenkinek, aki kíváncsi, mennyit fizet valójában a városi mobilitásért.
Az új szabályok az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételüket követő 20. napon lépnek hatályba.
Elfogadták a vezetői engedélyek uniós szabályainak frissítését, amely új vizsgakövetelményeket, érvényességi időt és kezdő vezetőkre vonatkozó szigorúbb előírásokat tartalmaz.
Ausztria december 15-ig meghosszabbítja a határellenőrzéseket a magyar, cseh, szlovák és szlovén határszakaszokon.
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt szerdától lezárások, ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek Budapesten
Hosszabb vonatokkal, több járattal és megerősített haváriaügyelettel készül a MÁV-csoport
A jövő héten már fagypont alatti is lehet néhol a hőmérséklet, vagyis az autósoknak most lehet itt az idő az abroncscserére.
Újabb műszaki probléma bénítja a vasúti közlekedést: hétfőn a Keleti pályaudvar biztosítóberendezése hibásodott meg.
A városi tanács jóváhagyta az elektromos roller-szolgáltatások betiltását 2026 januárjától: évek óta érkeztek panaszok a járdákon hagyott és veszélyesen használt eszközökre.
Lakosok és az önkormányzat is aláírást gyűjt, hogy a Railjet újra megálljon Magyarország egyik legfontosabb határállomásán.
Az egyik legvitatottabb kérdés az idősebb gépjárművezetők helyzetének újraszabályozása volt.
Jelentős fennakadások és módosított menetrend várható a győri vasútvonalakon a vasárnap esti tűzeset miatt.
Az utazás tervezésekor figyelembe kell venni a szokásosnál hosszabb menetidőt, a várható lassulásokat, a zsúfolt utakon pedig a szokásosnál is nagyobb türelemmel közlekedjünk.
Október 23-án 14 órától 22 óráig lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között, a Hősök terét és több útszakaszt a környéken.
A Flórián téri felüljárók rekonstrukciója jelenleg az egyik legösszetettebb közúti felújítási projekt Budapesten.
A társaság arra kéri a gépjárművezetőket és a kerékpárosokat, hogy a jelzett időszakban a munkaterület mellett körültekintően közlekedjenek.
Október 18-a ledolgozós szombat lesz Magyarországon az október 24-i pihenőnap miatt, így a fizetős parkolókban ugyanúgy díjat kell fizetni, mint egy hétköznapon.