Izraeli háború: összehívták az EU-s külügyminisztereket, erről fognak tárgyalni
Az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről.
Az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről.
Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése - ezt mondta a külgazdasági és külügyminiszter, aki nemzeti érdeknek nevezte a projektet.
240 jelentkezőből négyre szűkült azok listája, akik közül valaki akár már jövőre a második magyar űrhajós lehet.
Már több mint 8000 civil halottja van a csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúnak.
Miután Románia nem nyert felvételt a schengeni övezetbe, a magyar kormány saját kezébe vette az irányítást.
Amennyiben Lengyelországnak ebben a helyzetben segítségre van szüksége, akkor mi, magyarok természetesen állunk rendelkezésükre.
Változnak a magyar turisták számára az országba való belépés feltételei
Szeptemberben és októberben a Gazprom a hosszútávú szerződésben rögzített mennyiségen felül naponta maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra.
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Roszatom vezetői biztosították Magyarországot arról, hogy nincsen semmi akadálya technológiai szempontból a paksi beruházásnak.
Megszólalt Szijjártó Péter: komoly problémákat okozna az unió által belengetett szankciós csomag hazánknak.
Szergej Lavrov szerint az ukrajnai háború könnyen átfordulhat egy atomháborúba.
Szergej Lavrov szerint komoly egyeztetések folynak Ukrajna semleges státuszáról, illetve az oroszok által elvárt biztonsági garanciákról.
Nem történt előrelépés a tűzszünet ügyében az orosz és az ukrán külügyminiszter csütörtöki törökországi megbeszélésén - közölte újságírókkal Dmitro Kuleba ukrán tárcavezető.
A felek csütörtökön találkoznak, a helyszín kivételesen nem fehérorosz területen lesz.
Ukrajna katonai veresége nem magától értetődő, elképzelhető hogy végül győzni fognak.
Szijjártó Péter: "Magyarország ideiglenesen Kijevből Lvivbe helyezi át a nagykövetségét".
Rendkívüli bejelentést tett a magyar külgazdasági- és külügyminiszter, támogatja Ukrajna csatlakozási kérelmét.
Robosztus lesz a szankciós csomag, amely azonban figyelembe veszi a fokozatosság elvét.
Az egyik megállapodás már szombattól érvényes.
Ez a cél.