Robert Kraft, a New England Patriots tulajdonosa – korábbi vezetőedzőjéhez, Bill Belichickhez hasonlóan – nem került be a Pro Football Hall of Fame idei évfolyamába.
Egyáltalán nem biztos, hogy az Ukrajna ellen indított háborút Oroszország megnyeri - mondta a BBC-nek Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Blinken a brit közszolgálati médiatársaság televíziójában szombaton sugárzott - a NATO-tagállamok külügyminisztereinek előző napi rendkívüli brüsszeli tanácskozásán adott - interjúban kijelentette: azt nem tudja megmondani, hogy a konfliktus meddig tart, de személyes meggyőződése, hogy Ukrajna katonai veresége nem magától értetődő, "abszolút elképzelhető", hogy "idővel" Ukrajna kerül ki győztesen a háborúból.
Ha Moszkva szándéka az, hogy valamiképp megdöntse az ukrán kormányt és saját bábrezsimjét ültesse a hatalomba, azt "ilyen vagy olyan módon 45 millió ukrán fogja elutasítani" - mondta az amerikai külügyminiszter.
Sokat mondó ebből a szempontból egyáltalán az az elképzelés is, hogy Moszkva alá tudná vetni saját akaratának e 45 millió ukránt, aki elszántan harcol saját jövőjéért és szabadságáért, egy olyan jövőért, amelynek nem része az, hogy Moszkva rátenyereljen Ukrajnára - fogalmazott Blinken a BBC-interjúban. Hozzátette: az ukrajnai háború már eddig sem úgy alakult, ahogy azt Vlagyimir Putyin orosz elnök kitervelhette.
Az amerikai külügyminiszter szerint Oroszország egyre brutálisabban lép fel az ukrajnai civilekkel szemben, és célba vette a lakossági víz-, áram- és hőszolgáltató infrastruktúrát is. Tragikus módon e módszerek is Putyin forgatókönyvének elemei között szerepelnek - tette hozzá.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A brit védelmi minisztérium szombaton közzétett hírszerzési értesülései szerint ugyanakkor az elmúlt 24 órában észlelt orosz légi és tüzérségi csapások száma alacsonyabb volt, mint a korábbi napokban. Blinken a szombati BBC-interjúban határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok rendszerváltás elérésére törekszik-e Oroszországban. Kijelentette: ez nem az Egyesült Államok dolga, az orosz népnek kell döntenie arról, hogy ki vezesse az országot. Hozzátette azonban: azt a kérdést feltenné az oroszoknak, hogy az Ukrajna ellen indított kiprovokálatlan és indokolatlan háború miként mozdítja elő az ő érdekeik érvényesülését.
Az biztos, hogy a háború terheit az orosz emberek viselik, hiszen az Oroszország ellen érvénybe léptetett súlyos külföldi szankciók következményeit ők is megérzik - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai külügyminiszter.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







