0 °C Budapest
European Union flags at Berlaymont building of the European Commission in Brussels, Belgium

Izraeli háború: összehívták az EU-s külügyminisztereket, erről fognak tárgyalni

MTI
2023. október 9. 15:46

Az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről – jelentette be hétfőn az X közösségi médiában Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.

Peter Stano, az Európai Bizottság külügyekért felelős szóvivője a testület hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tanácskozásra az ománi fővárosban, Maszkátban kerül sor. Mint mondta, az EU épp a közel-keleti városban veszt részt az Öböl-menti Együttműködési Tanács rendes közös tanácskozásán, tehát az uniós tagországok számos minisztere már a helyszínen van, a többiek pedig videokonferencián keresztül csatlakoznak az informális egyeztetésekhez.

Stano felhívta a figyelmet, hogy rengeteg diplomáciai tevékenység folyik mind a tagállamok és az EU részéről, mind pedig nemzetközi szinten a külföldi partnerekkel. 

Josep Borrell szombat óta kapcsolatban áll Izrael, Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia és Jordánia külügyminisztereivel és a Palesztin Hatóság miniszterelnökével. Továbbá közös telefonbeszélgetést folytatott az Egyesült Államok, Németország és Olaszország külügyminisztereivel a helyzet kezelése érdekében

– tette hozzá. Akármennyire is nehéz párbeszédet kialakítani a felek között, az EU végső célja az, hogy lehetővé tegye az izraeliek és a palesztinok számára, hogy békében és együtt élhessenek, anélkül, hogy olyan drámai, terrorista eseményeken kellene keresztülmenniük, mint amilyeneknek szombat óta tanúi vagyunk – fogalmazott Peter Stano.

A Palesztinának nyújtott uniós segélyekkel kapcsolatos kérdésre Eric Mamer, a testület vezető szóvivője hangsúlyozta: az EU semmilyen módon nem finanszírozza a Hamászt vagy akármilyen tevékenységét.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bizottság jelenleg azt elemzi, hogy a tragikus események hogyan befolyásolják a jelenlegi és jövőbeli fejlesztési támogatásokat

– tette hozzá. Szavai szerint az EU nagyon szigorú szabályokat alkalmaz az uniós pénzeszközök kedvezményezettjeinek átvilágítására és ellenőrzésére, és nem támogat "sem közvetlenül, sem pedig közvetve" egyetlen olyan csoportot vagy személyt sem, amely, vagy aki az EU-ban terroristaként azonosított szervezethez kapcsolódik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?