Kitálaltak a légiforgalmi irányítók: így trükköznek a légitársaságok, ezért is van annyi késés
A HungaroControl munkatársait külön figyelmeztették az etikai szabályokra, például arra, hogy ne kommunikáljanak a közösségi médiában.
A HungaroControl munkatársait külön figyelmeztették az etikai szabályokra, például arra, hogy ne kommunikáljanak a közösségi médiában.
Nagy Márton a helyzet orvoslása érdekében ma hivatalában fogadta Tóth Lászlót, a HungaroControl vezérigazgatóját.
A késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat.
Az elmúlt napok időjárása megnehezítette a légiforgalom kezelését, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett Európa-szerte - közölte a légitársaság.
Újabb részletek derültek ki a szombaton Ráckeresztúrnál történt halálos légibalesettel kapcsolatban. A lezuhant sportrepülő egy exdiplomata, Magyari József tulajdonában állt.
Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt.
Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál, egy kisrepülőgép egy Martonvásár és Ráckeresztúr között elterülő mezőgazdasági területre csapódott.
A Wizz Air január 17-én Lárnakából Budapestre tartó járatán az egyik utas többször is dohányzott, amivel megsértette a biztonsági előírásokat. A gépről rendőrök szállították le.
Laza rögzítéseket találtak a Boeing Max 9-eseken a repülés miatt levált ajtópanel miatt elrendelt vizsgálat során.
Egy olyan technológiai és mobilitási innovációról van szó, mely robbanásszerűen alakíthatja át a nagyvárosi közlekedést és az emberek mindennapjait.
Felfüggesztették a légiforgalmat a szicíliai Catania nemzetközi repülőterén, mert hétfőre virradóra kitört a közeli Etna tűzhányó.
A kelet-szicíliai Catania városát kiszolgáló repülőjáratokat leállították vasárnap, miután a közeli Etna kitört
Nem mindegy, mennyi lesz a kibocsátás egy utasra számolva, mert akár többmillós pluszköltséget is jelenthet a légitársasoknak.
Nagy-Britanniában és Európa-szerte gondot okoz a repülőtereknek és a légitársaságoknak, hogy pótolják a koronavírus-járvány alatti leállás után előállt munkaerőhiány.
Úgy néz ki, a légi közlekedést válságok sora éri: a Covid utáni talpraállás helyett most az üzemanyag-drágulással kell megküzdeni a légitársaságoknak, ez pedig sokba fog kerülni az utazni vágyóknak.
A pandámia után sokan szeretnének újra utazni, azonban világszerte káosz van a reptereken.
A kialakult helyzeten most már csak a járatok számának a csökkentése segít.
A koronavírus-járvány alatt sok tízezer dolgozót bocsátottak el a légitársaságok, ráadásul ezeknek a dolgozóknak a többsége nem is tért vissza a szektorba.
Levélben értesíti utasait a Ryanair, hogy az érintett utakra egy az egyben átterhelik a kormány új különadóját, ami jegyenként 3 900 forint.
A budapesti Liszt Ferenc repülőtéren februárban 620 199 utas fordult meg, ami több mint a tízszeres növekedés az előző év azonos időszakához képest.