Magyar munkavállalók százezrei hagyják el az országot: nem tehetnek mást, a megélhetésükért teszik
Ausztriában minden nyolcadik külföldi munkavállaló magyar állampolgár.
Ausztriában minden nyolcadik külföldi munkavállaló magyar állampolgár.
A koronavírus-járvány nyomán a home office széles körben elterjedt hazánkban is, jelenléte azonban az akkori állapothoz képest jelentősen megváltozott.
Felmérések szerint a nemek közötti bérszakadék mértéke igen nagy, arról senki nem beszél hogy a férfiak is kerülhetnek előnytelen helyzetbe bértárgyaláson, de a változás mindenkinek előremutató lehet.
A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot bocsátott társadalmi egyeztetésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
Újra fellángolt a vita a december 24-i pihenőnap körül: a kiskereskedelmi dolgozók azt szeretnék, hogy ez is hivatalosan kerüljön be a pihenőnapok sorába.
Az elégedetlenség a legkülönfélébb módokon jelenhet meg: az erős fluktuáció mellett jelezheti ezt a produktivitás visszaesése vagy akár a gyakori betegszabadságok is.
Az év elején még számos cégnél tetten érhető volt, hogy igyekeznek késleltetni a béremelést, mára azonban a munkaerő megtartása érdekében szinte minden vállalat lépett.
Egy új tanulmány eredményei szerint a mesterséges intelligenciát használó fejlesztésekhez nem elég, ha csak a szoftverfejlesztők értenek.
A munkavállalók a csapatépítők keretében legtöbbször munkaidőn kívül vesznek részt, viszont lehet, hogy az ott történt balesetekre a munkavédelmi törvény szabályai vonatkoznak.
Agyrészt optimistábban tekintenek a munkahelyükön belüli saját pozíciójukra, másrészt nem romlott az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradásába vetett bizalmuk.
A sikeres toborzás nemcsak a megfelelő munkaerő megtalálását jelenti, hanem a vállalat hosszú távú sikerét és növekedését is elősegítheti.
300 ezer fölötti a nettó átlagos bérigény, és kiderült, mely állásokra jelentkeznek legtöbben.
A munkavállalók 12%-a használt már mesterséges intelligenciát, de a kísérletezés nagyobb arányban jellemző a fiatalokra, a felsőfokú végzettségűekre és a Budapesten élőkre.
A felmondási hullám világszerte folytatódik, mivel a megélhetési költségek növekedése arra készteti a munkavállalókat, hogy jövedelmezőbb állás után nézzenek.
Nincs egyeztetés a kormány és a versenyszféra között az évközi minimálbér emelésről, és nem is valószínű, hogy ez be fog következni - mondta a Pénzcentrumnak Gazsi Attila.
A vendégmunkások foglalkoztatása egyszerre kell, hogy szolgálja a piacvédelmet és a hatékonyság javítását.
A 2022-ben bevezetett 25 év alattiak adókedvezménye nem okozott jelentős munkavállalási kedv növekedést.
A szakértő szerint kicsi az esély, hogy valóban legyen évközi növekedés a minimálbér és a garantált bérminimum területén.
Hiába hasznos a magas fizetés, a legtöbben valami egészen más miatt elkötelezettek és elégedettek a karrierjükkel.
A szakszervezet szerint évek óta szorgalmazzák, hogy a december 24-e legyen a bolti dolgozók számára is pihenőnap.