Hatalmas bejelentés érkezett: változik a vállalkozásokat támogató program
Az NGM közölte, hogy változik a Demján Sándor Program keretein belül felvehető maximális összeg.
Az NGM közölte, hogy változik a Demján Sándor Program keretein belül felvehető maximális összeg.
Czomba Sándor közölte, várják a harmadik negyedéves gazdasági adatokat, de látszik, hogy el kell térniük attól a pályától, amelyet eredetileg felrajzoltak.
A program részeként kis- és közepes vállalkozások maximum 150 millió forint értékben vehetnek majd fel 3 százalékos, fix kamatozású hiteleket.
A központi költségvetés szeptemberben 303 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami minden idők második legmagasabb deficitje a kérdéses hónapban.
Surányi György és Bod Péter Ákos is bírálta Nagy Márton nyilatkozatát, amely szerintük gyengíti az MNB hitelességét és a forint árfolyamát.
A Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a Széchenyi Mikrohitel Max+ hiteltermék üzletszabályzatát.
A kormányhivatal felszólította a Woltot, hogy haladéktalanul szüntesse meg valamennyi telephelyén a szabálytalanságokat.
Budapest Airport kötöttpályás vasúti kapcsolatának megvalósítása nemzetgazdasági jelentőségű projekt, ezért szükséges a koncessziós eljárásjogi keretek kialakítása.
Megjelent a kormány honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete a nyugdíjak és egyes ellátások 2025. novemberi kiegészítő emeléséről.
A kormány nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva megakadályozta az Alföldi Tej Kft. külföldi felvásárlását, miközben fontolóra veszi a veszteséges vállalat állami megvásárlását.
2025. június 5-én érkezett a bejelentés, hogy egy külföldi tulajdonú vállalatcsoport meg kívánja vásárolni az Alföldi Tej Kft.
A hatályos jogszabályok szerint jövő januártól a 2025 júliusában mért infláció mértékével, vagyis 4,3 százalékkal emelkedne az üzemanyagok, az alkohol vagy épp a dohánytermékek ára.
Az interneten és a közösségi médiában megjelenő utazási ajánlatok növekvő száma mellett azonban egyre gyakrabban fordulnak elő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok.
A vidéki kocsmák támogatására indított program keretében 393 egység részesült egyenként 3 millió forintos támogatásban
Szívműtéten esett át Nagy Márton.
A nyertesek a napokban kapták meg az értesítést a programot kezelő Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökségtől.
A CATL tömeges elbocsátásai miatt a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálatot rendelt el.
A gyógyszerszektor szereplői önkéntesen korlátozzák az árakat 34 szabadáras, vény nélküli gyógyszer esetében.
A Posta 2024-ben 5,2 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, amelyből - 2009 óta először - osztalékot fizet a tulajdonosnak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan elutasította a bankok Alkotmánybírósághoz benyújtott beadványát a jelzáloghitelek kamatstopja ügyében.