Székesfehérvár önkormányzata pénteken eredménytelennek nyilvánította a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot, ám nem az érdeklődés hiánya miatt.
Hétfőtől érhető el a fix 3 százalékos hitelprogram a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára, közölte Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője pénteken.
Hozzátette: a hétfőtől elérhető hitel sok mindenre felhasználható, hét termék áll majd rendelkezésre a konstrukcióban az ismert bankfiókokban.
A Demján Sándor programon keresztül 1400 milliárd forintnyi támogatás jut a hazai kkv-knak - jelezte. A szóvivő szerint termelékenységjavító, energetikai korszerűsítő fejlesztések valósultak már meg a programban.
A program részeként kis- és közepes vállalkozások maximum 150 millió forint értékben vehetnek majd fel 3 százalékos, fix kamatozású hiteleket.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








