A BUX hétfőn, kedden és szerdán is csúcsot döntött, a Mol és az OTP is elérte az eddigi legmagasabb záró értékét a hét első felében.
Visszaszólt Nagy Mártonnak Bod Péter Ákos: Ha valaki befolyásos, és kamatcsökkentést szeretne, jobb, ha hallgat!
Surányi György és Bod Péter Ákos is bírálta a Portfolio Budapest Economic Forumon Nagy Márton nyilatkozatát, amely szerintük gyengíti az MNB hitelességét és a forint árfolyamát.
Surányi György szerint a jelenlegi alacsony infláció részben mesterséges, mivel az árkorlátozások és a kamatbefagyasztások torzítják a gazdasági folyamatokat és a piaci várakozásokat. Az egykori jegybankelnök a Portfolio Budapest Economic Forumon beszélt erről.
Reagálva Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kijelentéseire, Surányi úgy vélte, azok rontják az MNB hitelességét, mert a piacok nemcsak a monetáris lazítás szándékát, hanem a jegybank függetlenségének korlátozását is beárazzák.
Még két ilyen nyilatkozat, és 400-nál lesz az euró
– fogalmazott. Szerinte a kamatcsökkentés időzítése kulcsfontosságú, de a jegybank döntéseit nem szabad politikai nyomás alá helyezni.
A konferencia másik előadója, Bod Péter Ákos úgy véli, hogy a 4,3 százalékos hivatalos infláció mellett további 1,5 százaléknyi elfojtott inflációval kell számolni, így árstabilitásról nem beszélhetünk, és a növekedés is gyenge. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság szerkezeti hibái miatt a tartós növekedés nem biztosítható. Nagy Márton kijelentésére reagálva azt mondta:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha valaki befolyásos, és kamatcsökkentést szeretne, jobb, ha hallgat.
Nagy Márton korábban úgy nyilatkozott, hogy a magyar reálkamat túl magas, és alacsonyabb reálkamat mellett az MNB elérhetné inflációs célját, miközben az árfolyam- és finanszírozási stabilitás is fennmaradna. A piac azonban negatívan reagált: a forint az euróval szemben 3,5 egységet gyengült, árfolyama 392,3-ig emelkedett, ilyen gyenge szinten másfél hete nem járt.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
Érik a hatalmas energiapiaci forradalom: valódi "nukleáris robbanás" várható, sok dolog megváltozhat
Az atomenergia újra stratégiai jelentőségűvé válik, ahogy az adatközpontok energiaigénye nő, a klímacélok szigorodnak, és az energiabiztonság felértékelődik.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








Bertalan