Rémisztő jelentés érkezett a magyar nyugdíjasok helyzetéről: így csúsznak évről évre lejjebb
A vizsgált 44 ország közül hazánk a 32. helyen áll az elemzők által kiszámított nyugdíjindex alapján.
A vizsgált 44 ország közül hazánk a 32. helyen áll az elemzők által kiszámított nyugdíjindex alapján.
A pandémia idejéhez hasonló anyagi gondokkal számolhatnak azok, akik nem gondolnak előre a nyugdíjas éveikre.
Jövőre is folytatódhat az a trend, hogy a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában.
A jelenlegi, inflációkövetőnek nevezett nyugdíjemelési szisztéma ilyen árdrágulás mellett nem képes lépést tartani az inflációval.
Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége évről-évre emelkedik. Nem véletlen, ugyanis aki nem lép időben, igen nehéz helyzetbe kerülhet idős korára.
Tovább halmozták idei veszteségeiket az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak, a piaci feszültségek a nyugdíjpénztári hozamszerzési lehetőségeket is erősen korlátozza.
A munkaadókat, és a nyugdíj mellett dolgozókat is érinti az a jogszabály-módosítás, ami tíz nap múlva lép életbe.
Egy friss kutatás résztvevői átlagban 69 évre várják a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt.
A nyugdíjemelési korrekcióknak kulcsszerepe van abban, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne szakadjon be.
Nyugdíjas lett Bíró Ica, ám kénytelen dolgozni, hogy megéljen.
Nagyjából 1 millió 165 ezer idős az átlag alatti összeget kapja, míg több mint 114 ezren 300 ezer forint feletti nyugdíjat kapnak.
Az augusztus végén, valamint szeptemberben folyósítandó támogatás évi költségei állami szinten 11,4 milliárd zlotyt (982 milliárd forint) tesznek ki.
Magyarországon az elmúlt években egyre nőtt a 65 év feletti munkavállalók száma és aránya.
A 2013-tól megváltoztatott szabályok azonban sok tekintetben igazságtalanok a szakértők szerint.
Számos javaslata van a jegybanknak, de Farkas András nyugdíjszakértő szerint ez legfeljebb finomhangolás lehet.
Simonovits András, nyugdíjszakértő szerint az új javaslatcsomag tartalmaz értékes gondolatokat, de "egészében véve ingatag lábakon áll".
Az MNB módosítaná a nyugdíjszámítás módját, emelné a nyugdíjkorhatárt, viszont a korhatár elhagyása utáni munka utáni „nyugdíjbónuszt” is.
Idén rosszabbul járt az idős korosztály, aki nem nyugdíjazta magát 2021-ben, pedig lett volna lehetősége.
A magas infláció miatt körültekintőbbnek kell lenn a nyugdíjmegállapítás kezdőnapjával kapcsolatban.
Nem véletlen, hogy a Magyarországon 2014 óta elérhető nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül emelkedik.