Kompetenciamérés 2025: így alakultak az idei kompetencia eredmények a diákok körében
Az Oktatási Hivatal (OH) hétfői közleménye szerint a kompetenciamérés tesztjeit idén 3049 intézmény több mint 584 ezer tanulója töltötte ki.
Az Oktatási Hivatal (OH) hétfői közleménye szerint a kompetenciamérés tesztjeit idén 3049 intézmény több mint 584 ezer tanulója töltötte ki.
A tehetség mint nemzeti erőforrás, amelyet nem csupán mérni, hanem gondozni és közösségbe ágyazni kell.
Tudd meg, hogy működik a passzív félév és mi a passziválás lényege! Jár passzív félév diákigazolvány ilyenkor? Milyen passzív félév tb jogviszony igazolás szükséges a diákoknak?
Eljött az ideje, hogy megcsillogtasd földrajztudásod és próbára tedd, mennyit tudsz a magyar vármegyékről, vármegyeszékhelyekről. Vigyázat, ezek a kérdések bizony becsapósak!
A mesterséges intelligencia az oktatás egyik legnagyobb kihívása és lehetősége egyszerre – a magyar oktatáspolitika azonban egyelőre láthatóan nem tud mit kezdeni vele.
A HVG ebben az évben is – immár tizenharmadik alkalommal – elkészítette a legjobb magyarországi gimnáziumok rangsorát.
Továbbra is a legjobb egyetemek között, Magyarországról egyedüliként szerepel a Corvinus Egyetem egy jelentős oktatási listán.
Az OTP Junior Piacralépők című vállalkozói versenyt és műsort a fiatal vállalkozókat segítette abban, hogy ötleteikből valódi vállalkozást építhessenek.
Otthon vagy a számok birodalmában? Egy felnőtt számára nem lehet kihívás egy harmadik osztály szintű matematika kvíz.
A mai kvíz során a 200 éve született Jókai Mór egyik nagy klasszikusa, A kőszívű ember fiai című regény kerül a fókuszba.
Magyarország még mindig le van maradva diplomás fiatalokban. De vajon miért, és mit jelent ez hosszú távon? A CHART by Pénzcentrum most megmutatja!
A kormány megemeli a gyermekotthonokban élők ellátására fordítandó támogatásokat november 1-jétől.
A mai kvíz során a görög mítoszok birodalmában kalandozunk. Lássuk, mit tudsz az olümposzi istenek és a görög halandók kalandjairól!
A Charlotte Chess Center, ahol vezetőedzőként dolgozott, hétfőn jelentette be Daniel Naroditsky halálát.
Már a jogosítvány is luxus? Megnéztük, mennyibe kerül a volán mögé ülni Magyarországon – az árak sokkolók!
Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium neve egyet jelent a kiemelkedő oktatással és a diákok iránti elhivatottsággal. Az igazgató most a Pénzcentrumnak adott interjút.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 42. hetéből.
Ha jártál már az egri várban, sőt mi több, ha Egerben élsz, tedd próbára a várvédők hősiességéhez és a vár történetéhez fűződő tudásod! Lássuk, hány kérdésre tudsz válaszolni!
A világ nyolc országában a lakosság több mint fele napi maximum 1000 forintból él, ami több száz millió embert jelent, azonban nem ez lehet a szegénység egyetlen mutatója.
Az Erasmus+ mobilitási programok már több évtizede nyújtanak kivételes lehetőségeket a hallgatók, oktatók és fiatal szakemberek számára, hogy külföldön tapasztalatokat szerezzenek.